"Megnyitotta a pokol kapuit" a Hamász-főparancsnok kilövése?

Izrael szerdán hadműveletet indított a palesztin Gázai övezetben katonai célpontok ellen, "hogy megakadályozza további rakéták lövését az övezetből". A műveletet indító légicsapás megölte Ahmed al-Dzsabarit, az övezetet irányító radikális Hamász szervezet katonai szárnyának parancsnokát, és további halálos áldozatok is voltak.20121114-ahmed-aldzsabarinak-a-gazai-ovezetet3

A művelet kezdetét követően a felekhez számos nemzetközi felszólítás érkezett, hogy tegyenek meg mindent a feszültség enyhítésének érdekében. Arab részről kezdeményezték az ENSZ Biztonsági Tanácsának és az Arab Ligának az összehívását is.

Az összehangolt légitámadást az izraeli hadsereg legalább húsz katonai jellegű célpont ellen indította szerdán a kora esti órákban. Megsemmisítettek több tucat iráni gyártmányú, akár Tel-Avivig is eljutni képes, több mint negyven kilométeres hatótávolságú Fadzsr-5 rakétát, amelyeket földalatti raktárakban tároltak.

dzsabariA légicsapásoknak palesztin közlés szerint összesen hét halálos áldozatuk volt, köztük a Hamász katonai szárnyának, az Ezzeddín al-Kasszám Brigádoknak a parancsnoka, Ahmed al-Dzsabari. Ő régóta az Izrael által legkeresettebb személynek számított, a zsidó állam elleni több támadással, valamint Gilád Salit izraeli katona 2006-os elrablásával vádolták. A Gázai övezet elleni, négy évvel ezelőtti izraeli támadás óta Dzsabari a legmagasabb rangú megölt Hamász-vezető.

A Hamász fegyveres szárnya bejelentette, hogy Dzsabari kivégzése "megnyitotta a pokol kapuit". Izraeli forrásból közölték, hogy a palesztin területről rakéták kilövésével igyekeztek reagálni a hadműveletre. Az izraeli tízes tévécsatorna esti hírei szerint az ország déli része "folyamatosan rakétatűz alatt van".

Obama békíteni próbálta Izraelt és a Hamászt

Enyhülnie kell a feszültségnek, közölte Barack Obama Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel és egyiptom iszlámista államfőjével, Mohamed Murszival szerda este telefonon. Obama azt kérte Netanjahutól, hogy Izrael tegyen meg minden azért, hogy ne legyenek civil áldozatok. Ugyanakkor elismerte Izrael jogát arra, hogy megvédje civil lakosságát a Hamász támadásaival szemben. A Fehér Ház tájékoztatása szerint Obama és Netanjahu "egyetértettek, hogy a Hamásznak abba kell hagynia Izrael támadását, ez esetben enyhülhet a feszültség".

Obama Murszi egyiptomi elnöknek is azt mondta, hogy Izraelnek joga van megvédenie magát. Murszi a Muzulmán Testvériség vezetőjeként lett Egyiptom elnöke, a Hamász pedig a Testvériségből nőtte ki magát. Murszi maga is a helyzet enyhülését szeretné.

Az izraeli hadművelet miatt szerda estére összehívták az ENSZ Biztonsági Tanácsát is, ami előtt a palesztin ENSZ-nagykövet az izraeli hadművelet leállítását követelte. A BT azonban semmilyen határozatot nem hozott. Csak abban tudtak megállapodni, hogy kiadnak egy közleményt, miszerint tanácskozást tartottak és készek további tanácskozásokat is tartani.

Kimaradt?