A Jobbik felakasztaná a kaposvári gyerekgyilkosokat

Fáklyás felvonulást tartott hétfő este a Jobbik Kaposváron a halálbüntetés visszaállításáért. A mintegy 150-200 résztvevő a szombaton eltemetett 11 éves Szita Bence meggyilkolása miatt vonult az utcára. A felvonulók a Hősök templománál gyülekeztek, onnan rendőri biztosítással a Kossuth térre mentek, ahol egy fából ácsolt akasztófán egy embernagyságú bábú lógott, nyakában táblával, melyen az állt: "gyerekgyilkos".kaposfaklyas02

A rendezvény szónokai - Ander Balázs, a Somogy Megyei Közgyűlés tagja, Apáti István, a párt országgyűlési képviselője, valamint Murányi Levente, a Jobbik alelnöke - mindannyian a halálbüntetés visszaállítását követelték. Azzal kapcsolatosan, hogy a jelenlegi nemzetközi szerződések ezt nem teszik lehetővé, azt mondták: ezeket a szerződéseket vagy újra kell tárgyalni, vagy ki kell lépni az olyan szervezetekből, melyek ezt nem engedik meg.

Apáti István hangsúlyozta: "Emlékezni és emlékeztetni jöttünk, és felhívni a figyelmet arra, hogy egyszer, s mindenkorra le kell azzal a hamis illúzióval számolni, hogy gyenge büntetésekkel (...) hatni lehet azokra a bűnözőkre, akik a legaljasabb bűncselekmények elkövetésétől sem riadnak vissza."

Murányi Levente szerint azért kell visszaállítani a halálbüntetést, mert ez visszatartó erőt jelentene a bűnözőknek, a társadalom számára pedig biztonságérzetet adna.

Ander Balázs azt mondta, hogy "a Jobbik határozottan követeli a halálbüntetés visszaállítását, és az üdülőteleppé alakított börtönök valóban kegyetlen büntetést kimérő fegyintézetekké alakítását" - fogalmazott.

A mintegy kétórás rendezvény idején rendzavarás nem történt, rendőri beavatkozásra nem volt szükség.

Kimaradt?