Elkezdődött a szavazás Amerika keleti partvidékén

Az Egyesült Államok keleti parti államaiban kedd reggel, helyi idő szerint reggel hatkor – romániai idő szerint 13 órakor – megkezdődött az amerikai elnök- és szövetségi kongresszusi választás.szavazok

A választók arról döntenek, hogy bizalmat szavazzanak-e további négy évre az Egyesült Államok hivatalban lévő elnökének és alelnökének, Barack Obamának és Joe Bidennek, avagy helyettük a republikánus párti Mitt Romneyt és Paul Ryant bízzák meg az ország kormányzásával.

Emellett teljes egészében újraválasztják a szövetségi képviselőház 435 szavazati joggal rendelkező és 6 azzal nem felruházott tagját, valamint a 100, hat évre megválasztott szenátor közül 33-at.vote

A mostani kedd tulajdonképpen a választási folyamat lezárása, eddig ugyanis már több mint harmincegy millió amerikai állampolgár élt a távolléti vagy a korai szavazás lehetőségével. Maga Barack Obama elnök október 25-én Chicagóban adta le szavazatát, arra buzdítva honfitársait, hogy minél többen éljenek a korai szavazás lehetőségével. A first lady, Michelle Obama is példát akart mutatni: ő levélben küldte el szavazatát.

A felmérések szerint igen szoros a verseny

Az elnökválasztási harc állása a választás előestéjén rendkívül kiélezettnek tűnt, több szakértő szerint nem jósolható meg előre nagy biztonsággal a kimenetele. A jelentősebb független közvélemény-kutatási intézetek adatai szerint Obama és Romney támogatottságában országos szinten holtverseny alakult ki, vagy igen szoros, a statisztikai hibahatáron belül volt az állás. A választást eldöntő "billegő", más néven "csatatérállamokban" - ezek számát a különböző elemzések 8 és 12 közöttire teszik - a hétfőn közölt adatok szerint Obama minimális, de döntőnek nem nevezhető előnyre tett szert.

A szövetségi kongresszus két házával kapcsolatban a legtöbb felmérés a status quo fennmaradását vetíti előre, vagyis azt, hogy a képviselőházban megmarad a republikánus, a szenátusban pedig a demokrata párti többség.obama

A jelentősebb közvélemény-kutatások átlagával számoló RealClearPolitics szerint a biztosan a demokratákhoz illetve a republikánusokhoz húzó államoktól Obama 201, Romney pedig 191 szavazatra számíthat, további 146 voks sorsa pedig a "billegő" államok sorsától függ.

A szavazatszámlálás során a kampánystábok és a szakértők fő figyelme a 18 elektorral rendelkező Ohio államra irányul majd, amelynek mindkét tábor kalkulációja szerint kulcsszerepe lesz a verseny eldöntésében. A küzdelem kiélezettségére utal, hogy Mitt Romney még a választás napján is kampányol Ohióban, illetve a 20 elektorral rendelkező Pennsylvaniában.

Az első exit pollok éjjel 2-kor várhatók

Az első exit poll eredményeket a szavazóhelyiségek zárása után hozzák nyilvánosságra. A verseny kimenetele szempontjából fontos "csatatérállamok" közül Virginiában este 7-kor (közép-európai idő szerint hajnali 2-kor), Ohióban és Észak-Carolinában fél 8-kor (fél 3-kor), Floridában, New Hampshire-ben és Pennsylvaniában 8-kor (3-kor), Coloradóban, Michiganben, Minnesotában, Wisconsinban 9-kor (4-kor), Iowában és Nevadában pedig 10-kor (5-kor zárnak).romney

Noha a választási eredmények gyors, az exit pollok alapján történő előrevetítése érdekében több jelentős amerikai médiaszervezet (az AP hírügynökség, valamint az ABC News, a CBS News, a CNN, a Fox News és az NBC News televízió) még 2003-ban létrehozta a úgynevezett Nemzeti Választási Csoportot, a verseny szoros állása miatt nem kizárt hogy a győztes nem hivatalos kihirdetése várathat majd magára. Előrejelzések szerint nem kizárt, hogy újraszámlálás(oka)t kell majd elrendelni és a rivális felek bíróságon támadják meg a választás eredményeit, illetve annak körülményeit.

Kimaradt?