Választási csalást kiáltanak az ukrán ellenzéki pártok

A parlamenti választások eredményeinek meghamisítására hivatkozva engedély nélküli demonstrációt szervezett hétfőn Kijevben három ukrán ellenzéki erő, a Julija Timosenko volt kormányfőt támogató Egyesült Ellenzék-Batykivscsina, a Vitalij Klicsko vezette UDAR (Ütés) és a nacionalista Szvoboda (Szabadság) párt.

Eközben a központi választási bizottság olyan döntést hozott, hogy a 225 választókörzetből ötben meg kell ismételni a választásokat. Az ötből kettőben a Régiók Pártjának jelöltje, kettőben az ellenzék jelöltje, egyben pedig egy független jelölt győzött. ukrajna

A választási bizottság épülete előtt becslések szerint legalább kétezren gyűltek össze, kora estére a tüntetők száma meghaladta a háromezret.

A hatóságok megerősítették az épület védelmét, sajtóértesülések szerint mintegy négyszáz rohamrendőrt vezényeltek a helyszínre délelőtt, kora este számuk hirtelen 600-700-ra nőtt. A rohamrendőrök csatasorba rendeződtek, és körbekerítették a tüntetőket.  

Az ukrán belügyminisztérium este kiadott közleményében arra figyelmeztette a lakosságot, hogy november 12-ig mindenféle gyülekezést betiltottak a fővárosban.

{loadposition kampany}

Arszenyij Jacenyuk, az egyesült ellenzék vezetője a tiltakozó akciót "a választók és a parlamenti képviselők találkozójának" nevezte, amelyet szavai szerint a rohamrendőröknek nincs joguk szétzavarni.

Jacenyuk arra a hírre reagálva, hogy a 225 választókörzetből ötben esetleg megismétlik a választásokat, a tüntetők előtt kijelentette, hogy ez elfogadhatatlan. Szavai szerint az említett körzetekben bizonyítottan ellenzéki jelöltek győztek.     

A három ellenzéki erő vezetői - mint beszédeikben elmondták - együttesen követelik a központi választási bizottságtól, hogy ismerje el 13 egyéni körzetben az ellenzéki jelöltek győzelmét. Az ellenzék azt állítja, hogy ennyi körzetben győzött ellenzéki jelölt a jegyzőkönyvek tanúsága szerint, ám a választási bizottság hatalompárti jelöltet hirdetett ki győztesnek. Ezt az ellenzék a választási eredmények meghamisításának tekinti.

Vitalij Klicsko kijelentette: az ellenzék felhívja Viktor Janukovics elnök figyelmét arra, hogy neki, az államfőnek garantálnia kell az alkotmányosságot. "Amennyiben az államfő nem reagál a választási eredmények meghamisítására, nem kizárt, hogy előre hozott elnökválasztásra is sor kerül" - idézte a Korreszpondent ukrán hírportál az UDAR vezetőjét.

Az ellenzéki vezetők találkoztak az Európai Unió, az Egyesült Államok és Kanada kijevi külképviseleteinek vezetőivel is, akiknek beszámoltak panaszaikról.

Kimaradt?