Magyar iskolák: az angol helyett a német lesz az első nyelv

Átvariálná az iskolai nyelvoktatást a magyar oktatásügyi államtitkárság, és az angol helyett a német lenne az első nyelv – derült ki az origo.hu birtokába került nyelvoktatási stratégiából. Az államtitkárság a döntést azzal indokolta, hogy a német nyelv nehezebb az angolnál, és így jobban felkészítenék a diákokat további nyelvek megtanulására. A lap szerint a stratégia készítői német kutatásokra hivatkozva állítják, hogy a tanulók a második nyelv tanulására elveszítik a motivációjukat, ha az angollal kezdenek.nemet

A diákokat kétévente felmérőre is köteleznék, hogy tényleg megtanuljanak más nyelveken, 2017-től pedig csak nyelvvizsgával lehet majd felvételizni – írja az origo.hu. A lap birtokába jutott dokumentum szerint az idegen nyelv oktatása mindenhol az általános iskola negyedik osztályában indul majd, és csak az angol és a német között lehet választani. Az indoklás szerint azért, mert csak ennél a két nyelvnél tudják azt biztosítani, hogy a diák felső tagozatban és gimnáziumban folytatni tudja az elkezdett nyelvet.

„A nemzeti idegennyelv-oktatás fejlesztésének stratégiája az általános iskolától a diplomáig” című javaslat az origo.hu szerint még novemberben a kormány elé kerül.

{loadposition kampany}

A stratégia az origo.hu szerint nagyjából megegyezik a 2011-es nyelvoktatási stratégiával. Az oktatási államtitkárság akkor erősítette volna a német, a francia, a spanyol vagy akár a latin oktatását, de ehhez a Pedagógusok Szakszervezete szerint nincsen elég nyelvszakos tanár, ezért ha az új nyelvoktatási stratégia még egy idegen nyelv tanulását tenné kötelezővé, azt szakemberek szerint csak a jelenleginél is rosszabb színvonalon lehetne megvalósítani.

Kimaradt?