Túszok és támadók haltak meg egy terrorelhárítási akcióban

Az al-Kaida egy amerikai és egy olasz túsza életét vesztette januári amerikai terrorelhárítási akciókban, amelyekben megöltek a terrorszervezettel együttműködő két amerikai állampolgárt is - jelentette be csütörtökön Washingtonban Barack Obama amerikai elnök.

Warren Weinstein amerikai és Giovanni Lo Porto olasz túsz, valamint az amerikai-pakisztáni kettős állampolgárságú Ahmed Farouq, aki az al-Kaida műveleti parancsnoka volt Pakisztánban, az afgán-pakisztáni határ térségében ugyanannak az akciónak a következtében halt meg. A terrorszervezet másik amerikai tagját, egyben szóvivőjét, Adam Gadahnt egy másik amerikai műveletben ölték meg.

Obama az Egyesült Államok fegyveres erőinek főparancsnokaként magára vállalta a felelősséget az összes amerikai terrorelhárítási műveletért, beleértve az általa elrendelt, balul sikerült akciót is, és az amerikai kormány nevében bocsánatot kért a túszok hozzátartozóitól, akiknek kifejezte együttérzését. Az elnök szerdán beszélt Weinstein feleségével és Matteo Renzi olasz miniszterelnökkel. A két családnak a Fehér Ház szerint fájdalomdíjat fognak fizetni.

Névtelenül nyilatkozó amerikai hivatalos személyek szerint a túszok egy, az al-Kaida által használt épületre mért dróncsapásban vesztették életüket. Az illetékesek szerint az akció irányítóinak "nem volt alapjuk feltételezni", hogy Weinstein vagy Lo Porto a házban tartózkodott volna, sőt, "csaknem bizonyosak" voltak abban, hogy nincsenek ott. "Kegyetlen és keserű igazság, hogy a háború ködében általánosságban és különösen a terroristák elleni harcban tévedések, néha halálos tévedések történhetnek" - mondta az elnök. Obama szerint a túszok életét követelő dróncsapás "az al-Kaida veszélyes tagjaival" is végzett. Az elnök vizsgálatot rendelt el az incidenssel kapcsolatban, hogy a jövőben el lehessen kerülni a hasonló véletlen áldozatokat.

Az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Hivatalának (USAID) alkalmazásában álló orvost, a 73 éves Weinsteint 2011 augusztusában a pakisztáni Lahorban ejtette foglyul az al-Kaida, mindössze négy nappal szerződésének lejárta előtt. A palermói Lo Porto, aki segélymunkásként dolgozott az árvízkárosultak számára házakat építő német Welthungerhilfe cégnél, szintén Pakisztánban, 2012 januárjában vált a terrorszervezet túszává. Vele együtt elrabolták Bernd Mühlenbecket is, ám őt tavaly német különleges egységek kiszabadították.

Kimaradt?