Meggyalázták az amerikai pilóták szigligeti emlékművét

Sárga festékkel a "gyilkosok, kollaboránsok" feliratot festették a Szigligeten a II. világháborúban lezuhant amerikai katonák emlékművére - tájékoztatta az MTI-t a település független polgármestere szombaton.syigligetbenn

Balassa Balázs elmondta: az emlékművet az 1944-ben németországi célpontok ellen induló B24-es repülőgép öt amerikai katonájának emlékére 2000-ben emelte a Szentháromság kápolna mellett - közel a helyhez, ahova a repülő lezuhant - a Honvédség, a megyei és helyi önkormányzat és több más szervezet.

A polgármester tájékoztatása szerint felmérték a károkat és úgy vélik, hogy egyfajta oldószerrel le lehet szedni a feliratot; hétfőn nekiállnak a munkának, addig is fóliával fedték le az emlékművet.

Balassa Balázs meggyőződése, hogy a rongálást nem szigligeti követte el; az ügyben kikéri a képviselők véleményét és valószínűleg feljelentést tesznek a rendőrségen.

A polgármester hangsúlyozta: a helyi képviselő-testület és lakosság felháborítónak tartja a tettet. "Ez nem jellemző Szigligetre, értetlenül állunk a történtek előtt" - tette hozzá.

{loadposition kampany}

Véleménye szerint a rongálás azért is elítélendő, mert "hogyan várjuk, el, hogy a külföldön nyugvó szigligeti hősök emlékét méltón ápolják, ha Szigligeten ehhez másképp viszonyulnak. Ráadásul éppen azokban a napokban, amikor minden a halottak tiszteletéről szól".

Kimaradt?