Embercsempészettel gyanúsítanak egy román sofőrt

Feltartóztatott a rendőrség egy bolgár rendszámú személyautót szombaton a hegyeshalmi átkelőnél, amelyet egy román állampolgárságú férfi vezetett, utasai pedig tibeti, illetve nepáli állampolgárnak vallották magukat - közölte a Győr- Moson-Sopron megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Kálmán Gariella tájékoztatása szerint a sofőr Bécsbe akarta szállítani utasait, akik jogszerű magyarországi tartózkodásukat és továbbutazásuk feltételeit nem tudták igazolni.1103 embercsempeszet

A vizsgálat megállapította, hogy a migránsok feltehetően Románia felől érkeztek, egyiküknél nagyobb címletű eurót és román zárjegyes cigarettát is találtak.

A járművezető kihallgatásakor elmondta, hogy előzőleg nem ismerte a harmadik országbeli állampolgárokat, őket egy Győr környéki benzinkútnál vette fel autójába, amint az üzemanyagtöltő állomáson várakozva fagyoskodtak. Ő maga Romániából érkezett, s Olaszországba tartott. A két férfi tört románsággal kérte, hogy Bécsig szállítsa el őket.

A két migráns ellen idegenrendészeti eljárás indul. A román sofőrrel szemben embercsempészés megalapozott gyanúja miatt kezdeményezett büntetőeljárást a mosonmagyaróvári rendőrkapitányság. {loadposition kampany}

Kimaradt?