Sandy hurrikán: New York-ból 375 ezer embert telepítenek ki

Michael Bloomberg New York-i polgármester vasárnap 375 ezer ember kitelepítését rendelte el a közelgő Sandy hurrikánnal szembeni elővigyázatossági intézkedések részeként: az illetőknek a metropolisz áradással fenyegetett részeiről kell távozniuk.0023ae9885da11f81de001

"Ez egy komoly és veszélyes vihar lesz" - hangsúlyozta Bloomberg. Kijelentette, nem tartóztatják le, aki nem veti magát alá a kötelező evakuálási parancsnak, de "önzőnek" nevezte azokat, akik nem kívánják végrehajtani az utasítást. A rendőrség hangosbemondókkal fogja távozásra felszólítani az érintett városrészek lakosait.

Az Egyesült Államok történelmének legnagyobb kiterjedésű, több tízmillió embert érintő vihara lehet a Sandy hurrikán, amely a várakozások szerint hétfő este éri el a keleti partvidéket.

Bezárnak a kormányhivatalok és az ENSZ

New Yorkban vasárnap este 7-kor leállt a tömegközlekedés. Ugyanakkor elhalasztották a felújított Szabadságszobor hétfőre tervezett átadását, zárva tartanak majd az iskolák és a tőzsdéken is kizárólag elektronikus kereskedés folyik majd.sandy-new-york-001

Barack Obama amerikai elnök, aki vasárnap felkereste a szövetségi katasztrófa-elhárítás (FEMA) főhadiszállását, felszólította az amerikaiakat, hogy vegyék komolyan a helyi és állami szintű hivatalos személyek utasításait. Figyelmeztetett arra, hogy a katasztrófa következményeinek elhárítása, így az áramszolgáltatás helyreállítása napokig elhúzódhat.

Obama a helyi hatóságoknak felajánlotta a szövetségi szervek támogatását. A védekezésben a FEMA mellett részt vesz az amerikai védelmi és energiaügyi minisztérium is.

A meteorológusok szerint a Sandy, amelynek magja hétfő éjjel vagy kedd hajnalban éri el az amerikai szárazföldet, feltehetően New Jersey és New York állam magasságában, a ritka hibrid "szuperviharok" kategóriájába tartozik, amikor a kavargó trópusi légtömegek sarkköri áramlásokkal keverednek, aminek következtében özönvízszerű esőzés és erős havazás is várható. Szokatlan összetétele, valamint amiatt, hogy Halloween napján (október 31-én) is érezteti majd hatását, a hurrikánt Frankenstorm néven is emlegetik.

A viharzóna összesen mintegy 50 millió ember életét keserítheti meg és olyan nagyvárosokra terjedhet ki, mint Boston, New York, Washington, Baltimore és Philadelphia. A hurrikánerősségű szelek a magtól számított 280 kilométer sugarú körben tombolnak, az ezt övező trópusi vihar átmérője pedig mintegy 1670 kilométer. A vihar ereje a várakozások szerint nem fokozódik, ám kiterjedése szélesedhet.

A Sandy-Frankenstorm miatt összesen ötezer repülőjáratot töröltek és az Amtrak vasútvállalat pedig hétfőtől beszűnteti az "északkeleti folyosó" üzemeltetését. A keleti parti olajfinomítók termelését csökkentették és elkezdték készenléti tervek bevezetését.

A vihar megzavarta az amerikai választási kampányt. Mitt Romney republikánus elnökjelölt már pénteken lemondta egy vasárnapi "fellépését" Virginia Beachen, ehelyett Ohio államba repült. Obama elnök szintén lemondott egy hétfői virginiai és egy keddi coloradói beszédet és Washingtonból figyeli a fejleményeket.

A viharzóna olyan nagyvárosokra terjedhet ki, mint Boston, New York, Washington, Baltimore és Philadelphia.

A hurrikánerősségű szelek a magtól számított 280 kilométer sugarú körben tombolnak, az ezt övező trópusi vihar átmérője pedig mintegy 1670 kilométer. A vihar ereje a várakozások szerint nem fokozódik, ám kiterjedése szélesedhet.

A vihar miatt több államban szükségállapotot hirdettek, és elrendelték a partvidék lakosságának evakuálását. Az országban eddig összesen 3200 repülőgép-járatot töröltek és az Eurocontrol arra figyelmeztetett, hogy vasárnap estétől zavarok léphetnek fel az Európa és az Észak-Amerika közötti légiközlekedésben is.

Kampány helyett a vésztartalékokra figyelnek

A Sandy-Frankenstorm Connecticut államban várhatóan hét évtizede nem látott áradásokat fog okozni. A szél valószínűleg fákat és villanypóznákat fog kidönteni, aminek következtében kiterjedt területeken szakadhat meg az áramellátás. Több államban hétfőn és kedden zárva tartanak majd az iskolák. A lakosság gyertyát, élelmiszert, vizet és generátorokat vásárol.ny-sandy-4 3 r560

A vihar megzavarta az amerikai választási kampányt. Mitt Romney republikánus elnökjelölt már pénteken lemondta egy vasárnapi fellépését Virginia Beachben, ehelyett Ohio államba repült. Barack Obama elnök szintén lemondott egy hétfői virginiai és egy keddi coloradói beszédet és Washingtonból figyeli a fejleményeket.

Már 66 halott

A vasárnapi, még mindig bizonytalan előrejelzések szerint a Sandy-Frankenstorm, amelynek következtében már 66 ember vesztette életét a karibi térségben, New Jersey és New York állam magasságában érhet partot és Pennsylvania irányába fordulhat. A vihar középpontja vasárnap reggel az észak-karolinai Hatteras-foktól mintegy 420 kilométerrel keletre vonult, az Atlanti-óceán fölött.

{loadposition 4x4}

 

Kimaradt?