Öt elzászi kiskorú gyalázta meg a Sarre-Union-i zsidó temető sírjait

Őrizetbe vettek hétfő délután öt fiatalkorút, akiket azzal gyanúsítanak, hogy ők gyaláztak meg 250 sírt a kelet-franciaországi Sarre-Union zsidó temetőjében - jelentette be Philippe Vannier ügyész. 

Tájékoztatása szerint a 15 és 17 év körüli fiatalok csütörtökön forgatták ki a helyükből a 250 zsidó sírt. Mind az öt fiatal az elzászi régióból származik, egyiküknek sem volt még dolga a rendőrséggel. 

A francia kormány vasárnap közölte, hogy az elzászi Sarre-Union zsidó temetőjében több mint kétszáz sírt gyaláztak meg. A bűncselekményt a zsidó közösség vezetőin kívül Francois Hollande államfő és Manuel Valls miniszterelnök is elítélte. Egyébként ő hétfőn még azt közölte, hogy nem lehet tudni, kik voltak az elkövetők. Ezt követően jelentkezett az egyik fiatal elkövető a csendőrségen - jelezte az ügyész. Nem ez az első alkalom, hogy Sarre-Union zsidó temetőjét meggyalázták: 1988-ban mintegy hatvan, 2001-ben pedig 54 zsidó sírt rongáltak meg. 

Az ügyész megerősítette, hogy a legjelentősebb károk a sírok és az oszlopok helyükből való kiforgatásával keletkeztek. Néhány kriptát is felnyitottak a rongálók, de a holttestekben nem okoztak károkat. A zsidó deportálás áldozatainak emlékművét, amely a temető bejáratánál található, viszont megrongálták. "Ma délelőtt egy fiatalember megjelent Sarre-Union csendőrségén, hogy feladja magát, miután elmondása szerint részt vett a bűncselekményben. Más fiúkat is bevádolt. Összesen öten voltak, mind kiskorúak" - fogalmazott az ügyész. Elmondása szerint a kamaszokat nagyon megviselte az események következménye, és az is, hogy őrizetbe vették őket. 

Franciaországban 25 éve ez volt a legjelentősebb zsidó temetői sírgyalázás, 1990-ben a dél-franciaország Carpentrasban bőrfejűek rongáltak meg egy temetőt. A Franciaországi Zsidó Intézmények Reprezentatív Tanácsa (CRIF) szerint tavaly megduplázódott az antiszemita cselekmények száma az előző évhez képest, ezen belül pedig az erőszakos cselekmények aránya 130 százalékkal nőtt.

Kapcsolódók

Kimaradt?