Saját adományaként osztja az ENSZ élelmiszercsomagjait az ISIS

Az ENSZ Világélelmezési Programja (WFP) rendkívül aggasztónak nevezte, hogy az utóbbi napokban közösségi oldalakon elterjedt fényképek szerint a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet átcímkézte és saját logójával ellátva osztogatta az ENSZ szíriai rászorulóknak szánt élelmiszer-segélycsomagjait.

A WFP közölte, jelenleg a fotók hitelességét ellenőrzi. Mindenesetre a szervezet úgy vélte, a képeket az észak-szíriai Deír Háfer faluban készítették, amelyet utoljára tavaly augusztus 5-én sikerült elérniük az ENSZ munkatársainak, akik akkor 1700 élelmiszeradagot juttattak el a településre. Ez a mennyiség egy hónapra elegendő élelmet jelent 8500 embernek.

A WFP-nek szeptemberben jutott tudomására, hogy az Iszlám Állam tagjai kifosztották a Vörös Félhold szervezet faluban lévő raktárait, ahol az élelmiszercsomagokat tárolták.

Muhannad Hádi, a szervezet szíriai koordinátora úgy nyilatkozott, hogy a WFP elítéli az élelmiszersegély efféle manipulációját, hiszen az élelemre rettenetesen nagy szükség van a polgárháború sújtotta Szíriában.

Eközben, néhány nappal a török-szíriai határváros, Kobani visszavételét követően kurd tisztségviselők arra szólították fel kedden a világszervezetet, hogy aktívan kapcsolódjon be a környék újjáépítésébe, és nyisson egy olyan humanitárius folyosót, amely lehetővé teszi a szíriai menekültek számára, hogy visszatérjenek hazájukba.

Kapcsolódók

Kimaradt?