Romney hajszálnyival vezet a 'pánikoló' Obamával szemben

Nem javított érdemben Barack Obama támogatottságán az, hogy megnyerte a második és a harmadik televíziós vitát, sőt, megszilárdulni vagy tovább erősödni látszanak Mitt Romney pozíciói - derült ki a szerdán publikált közvélemény-kutatási adatokból.romney-obama

A jelentősebb közvélemény-kutatások átlagával számoló RealClearPolitics szerint a két rivális országos támogatottsága közötti különbség elenyésző, és republikánus elnökjelölt, Romney előnye mindössze 0,6 százalékpontos.

Értelmezhető adatok

Van olyan felmérés is, amely szerint azonban kifejezetten borúsra fordultak Obama elnök kilátásai. A Rasmussen Reports szerint Romney országos szinten és a választások sorsát eldöntő 11 "ingaállamban" is egyaránt 50:46 százalék arányban vezet. Ő áll elöl a legfontosabb (az elnökválasztói testületben 29 elektort delegáló) Floridában, a szintén meghatározó súlyú Ohióban (18 elektor) pedig holtversenybe küzdötte fel magát a mindeddig vezető elnökkel. Virginiai Egyetem és a George Mason Egyetem közös felmérése szerint Virginia államban is gyakorlatilag egyenlő az állás.

A The Washington Post által idézett elnök tanácsadók ugyanakkor úgy látják, hogy a kulcsállamokban továbbra is Obama vezet. Állításuk szerint a korai szavazás lehetőségével élők körében idén magasabb a zömükben az elnök pártján álló, fiatal és spanyol ajkú szavazók aránya, mint 2008-ban volt.

A Reuters és az Ipsos közös felmérése szerint Romney országosan 47:46 százalék arányban vezet, ám az előre szavazók között, akiknek a száma jelenleg 17 százalék lehet, Obama 53:42 százalék arányban vezet.

Obamáék megnyomták a pánikgombot?

Lapjelentések szerint az Obama-kampánystáb 3 és fél millió példányban postáztatott szét az "ingaállamokban" egy 20 oldalas, Amerika jövőjének tervezete című kiadványt, amely rámutat az ő és a Romney programja közötti különbségekre. A republikánus kampány "fényes pánikgombnak" nevezte a brosúrát és azt hangoztatta, hogy az elnök kifulladt és hogy az újraválasztási esélyei elindultak lefelé a lejtőn.

A The Washington Post is az "erős aggodalom" jeleként értékelte a kiadványt, valamint az elnök által a támogatóinak szétküldött e-mailt is, amelyben Obama leszögezte: "semmiképp sem szeretném elveszíteni ezt a választást" és szavazásra buzdította őket.feherhaz 

A választási harc egyik meglepő fordulata, hogy Donald Trump ingatlanmágnás szerdán ötmillió dollárt ajánlott fel jótékonyságra azzal a feltétellel, hogy Barack Obama október 31-ig hozza nyilvánosságra az egyetemi és útlevélkérő okmányait. Trump korábban azt hangoztatta, hogy Obama nem az Egyesült Államokban született, amivel a születési anyakönyvi kivonatának nyilvánosságra hozására késztette az elnököt. A milliárdos kezdeményezése mögött most az áll, hogy kételyeket támasszon Obama amerikai állampolgárságával kapcsolatban.

Istenes kijelentések rontják Romney esélyeit

A republikánus tábort az hozta  kínos helyzetbe, hogy Richard Mourdock indianai szenátorjelölt, aki megválasztása mellett nemrégiben maga Romney is kiállt, kijelentette, hogy a nemi erőszak utáni teherbeesés  "Isten szándéka szerint való". A politikus kijelentésétől a republikánus elnökjelölt elhatárolódott.

Hasonló helyzetet mintegy két hónappal ezelőtt Todd Akin missouri republikánus képviselő idézett elő, aki kijelentette, hogy a nő testnek vannak olyan lehetőségei, amelyek megakadályozhatják a nemi erőszak utáni teherbeesést.

Kimaradt?