Matuzsálem-korú elnököt választott Tunézia

Hivatalosan is megnyerte Tunéziában a szombati elnökválasztást Bedzsi Kaid esz-Szebszi. A szavazatok 55,7 százalékát begyűjtött politikus minden bizonnyal világrekordot döntött azzal, hogy győzelmét 88 évesen aratta. A verseny az első fordulóban eldőlt.

Az arab tavasz Észak-Afrika leginkább világi országában 2011-ben söpörte el Zine el-Abidine Ben Ali 1987 óta tartó hatalmát. Az elnöki posztot azóta csak ideiglenes államfőként gyakorolta a szombati választásokon vesztes Monszef Marzuki. A mindössze 67 éves politikust Ben Ali alatt is ellenzéki volt – Franciaországba menekült –, míg esz-Szebszi kormánypozíciót vállalt Ben Ali családi kapcsolatokkal átszőtt korrupciós rendszerében. A veterán karrierje persze nem a diktátornál indult: a Franciaországtól függetlenné vált Tunézia első önálló kormányának is tagja volt – írja az Index a BBC alapján.

Marzukit közvetve támogatta a mérsékelt iszlám Ennahda (Újjászületés Pártja), amely nem indított saját jelöltet. A párt inkább tízmilliós észak-afrikai ország déli részén erős: ezt jelzi, hogy épp abban a térségben voltak komolyabb tüntetések esz-Szebszi győzelme ellen tiltakozva. A rendőrség könnygázt is bevetett a tüntetők ellen. Az új elnök és Marzuki is nyugalomra szólított fel. A vereségét utóbbi elismerte, bár voltak fenntartásai a választás lebonyolításával kapcsolatban.

Az Ennahda volt az arab tavasz nagy nyertese, de a 2011 végi választásokon a várakozásokkal ellentétben nem szerezte meg az abszolút többséget. Kompromisszum született a szekuláris pártokkal arról, hogy az új alkotmány alapján új parlamenti választásokra kerül sor. 2014 októberében az Ennahda a második legerősebb lett, a győzelmet az esz-Szebszit támogató Nidaa Tounes (Felhívás Tunéziáért) szerezte meg.

A Ben Ali alatt parlamenti elnöki pozíciót is betöltő esz-Szebszi, aki 2011-ben rövid időre kormányfő is volt, gyakorlott technokratának vallva magát azt ígérte, „minden tunéziai elnöke” lesz.

Kimaradt?