Tíz órás a munkaidő a magyar Miniszterelnökségen és külügyben

Nemcsak a Lázár János vezette Miniszterelnökségen, hanem a Külgazdasági és Külügyminisztériumban is bevezették a tízórás munkanapokat – írja a Népszava.

Azok után, hogy a Lázár János vezette Miniszterelnökség már áttért a tízórás munkanapokra, ugyanígy történt a Szijjártó Péter vezette Külgazdasági- és Külügyminisztériumban is, vagyis ősztől ezek a tisztviselők is tíz órát kell, hogy dolgozzanak naponta.

A Magyar Nemzet írt arról, hogy amióta Lázár János vezeti a Miniszterelnökséget, azóta él a tízórás munkaidő rendje, és bizonyos esetekben a munkaidő a 12 órát is elérheti. Lázár erről azt közölte, hogy a közigazgatásnak is vannak olyan területei, amelyek az átlagosnál jelentősebb mértékű feladattal, felelősséggel és ehhez kapcsolódóan munkával járnak, viszont "a Miniszterelnökségen dolgozni senkinek sem kötelező", aki ott dolgozik, tudja, hogy "elsősorban szolgálatot és nem munkát" vállal. A Magyar Nemzet cikke szerint a tízórás munkanap bevezetésével többen felmondtak a Miniszterelnökségen. A munkaidő ebben az esetben fél nyolctól fél hatig tart.

Kimaradt?