A donyecki szavazásról is vannak már exit pollos eredmények

Az exit pollok alapján a kelet-ukrajnai Donyeck megyében vasárnap tartott elnökválasztáson Olekszandr Zaharcsenko óriási meglepetésre csak a szavazatok 81,37 százalékát kapta meg. A szeparatista vidéken induló szeparatista jelölt két nem szeparatista ellenlábasa a egyenlő arányban osztozott a maradék 19 százalékon. A magukat szakadár népköztársaságnak aposztrofáló donyeckiek szomszédjában, a luhanszki népköztársaságban is hasonló eredmények várhatóak.

A két területen, amely az eredeti donyecki és luhanszki megye felére-kétharmadára terjed ki, a részvételi arány több mint hatvan százalék volt a szervezők szerint, de ezt független megfigyelők nem tudták megerősíteni, mert jelenlétükkel nem akarták törvényesíteni a választásokat, amelyek Kijev szerint illegálisak.

Ezt az álláspontot támogatja az Egyesült Államok, az Európai Unió és a NATO is, de persze az oroszok jóelőre jelezték, hogy el fogják ismerni az eredményeket - ha minden igaz, nagyjából egyedüli országként a világon - írja az Index. Az EU megehetősen hűvösen fogadta Zaharcsenko megválasztásának hírét, Federica Mogherini, az unió új külpolitikai vezetője azt nyilatkozta, hogy az törvénytelen volt, és nem fogadják el az eredményt:

„A ma megrendezett választásokat az ukrajnai béke megteremtése egy újabb akadályának tekintem. E választások ellentétesek annak a megállapodásnak a betűjével és szellemével, amelyet Kijev szeptemberben Minszkben kötött a lázadókkal, és amelyet a nemzetközi közösség és Oroszország is támogatott.”

Kimaradt?