Bíróság elé állítanák Kim Dzsong Unt

A háborús és emberiesség elleni bűncselekmények és népirtások ügyében eljáró hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) elé állítaná Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőt egy, az Európai Unió által köröztetett ENSZ-határozattervezet - jelentette egy diplomáciai forrásra hivatkozva a Yonhap dél-koreai hírügynökség.

A hírügynökség név nélkül nyilatkozó forrása szerint ez az első tervezet, amelyben egyáltalán felmerül, hogy nemzetközi bíróság elé állítsanak egy észak-koreai vezetőt az országban elkövetett emberi jogsértések miatt. Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy egyelőre csak tervezetről van szó, amelyet helyi idő szerint szerdán kezdtek el zárt ajtók mögött terjeszteni az ENSZ-ben.
   
Az EU Japánnal közösen dolgozik egy határozattervezeten az észak-koreai emberi jogi helyzettel kapcsolatban, amelyet a világszervezet Közgyűlésének most zajló ülésszakán szeretnének elfogadtatni.

  
Phenjan képviselője egy keddi sajtótájékoztatón "konfrontációnak" nevezte a határozattervezetet, és mélyen elítélte. Ugyanakkor ezen a sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy Észak-Korea emberi jogi párbeszédet akar kezdeni az EU-val, és ez ügyben a közelmúltban magas szintű puhatolódzó találkozót is tartottak Brüsszelben európai uniós és phenjani tisztviselők. A sajtótájékoztatón a phenjani rezsim először ismerte el, hogy munkatáborokat tart fenn, bár azt állította, ezek nem börtönök, hanem "javítóközpontok".
   
A világszervezet Emberi Jogi Tanácsának vizsgálóbizottsága februárban 370 oldalas jelentést tett közzé az észak-koreai emberi jogi helyzetről. Arra a megállapításra jutottak, hogy a phenjani rezsim megrendelésére módszeres a kínzás, éheztetik a népet, kivégzéseket hajtanak végre, és mintegy 120 ezren vannak munkatáborokban, embertelen körülmények között.
   
Ez a jelentés is azt javasolta, hogy az ICC járjon el az Észak-Koreában elkövetett emberiesség elleni bűncselekmények ügyében. Ugyanakkor, még ha elfogadják is az EU és Japán határozattervezetét - amelyhez az érintett szakbizottságok és a Közgyűlés jóváhagyása szükséges -, annak a kikényszerítése legalábbis kérdéses.
   
Kim Dzsong Un bíróság elé állítása egyebek mellett azért is nehéz lenne, mert a fiatal diktátor nem szokta elhagyni a bezárkózó diktatúrát, az pedig egészen valószínűtlen, hogy Phenjan kiadná őt Hágának. Mindazonáltal a közelmúltban olyan híresztelések is napvilágot láttak, hogy már nem a Kim-dinasztia legfiatalabb tagja vezeti az országot.

Kapcsolódók

Kimaradt?