Ebola-járvány: több millió védőruhára lenne szükség

Ghánában megnyílt az Ebola-járvány elleni ENSZ-misszió központja, a nemzetközi szervezet innen fogja irányítani az elsősorban Nyugat-Afrikát sújtó vírus feltartóztatását célzó intézkedéseket. Anthony Banbury misszióvezető és csapata a nyugat-afrikai ország fővárosában, Accrában nyitotta meg a központot.

Christy Feig, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kommunikációs igazgatója elmondta, hogy a misszió elsődleges feladata annak a felmérése, hogy hol van a legnagyobb szükség nemzetközi beavatkozásra, valamint annak a biztosítása, hogy meg is érkezzen a segítség. A tájékoztatás szerint egyebek mellett több mint 2100 kórházi ágyra, további 1-2 ezer egészségügyi dolgozóra és eldobható védőruhák millióira lenne szükség.

Az amerikai hadsereg kedden két mobil laboratóriumot szállított Libériába és felszereléseket ahhoz, hogy kórházat állítsanak olyan egészségügyi dolgozók ellátására, akik nagy mértékben ki vannak téve a járvány jelentette veszélynek. Az Egyesült Államok libériai nagykövetsége arról tájékoztatott, hogy az újonnan felállított laborok már a héten megkezdik a működésüket.

Barack Obama amerikai elnök nemrégiben bejelentette, hogy Washington kiképez több ezer egészségügyi dolgozót az Ebola-vírussal fertőzöttek ellátására, és háromezer tagú katonai személyzetet telepít a térségbe, hogy összehangoltan és rendben vegyék fel a harcot a pusztító járvány ellen. Az amerikai egészségügyi kontingens központja Monroviában lesz, Libéria fővárosában.

Hivatalos adatok szerint eddig több mint háromezren haltak meg a kór okozta betegségben Guineában, Libériában és Sierra Leonéban. A WHO azonban arra hívta fel a figyelmet, hogy az áldozatok tényleges száma ennél jóval magasabb lehet.

Ez a legsúlyosabb Ebola-járvány a vírus csaknem negyven évvel ezelőtti megjelenése óta. A kór mostani terjedése februárban Guineában kezdődött, a járvány azóta Sierra Leonéra és Libériára is átterjedt. Néhány megbetegedés történt Nigériában és Szenegálban is, illetve egy másik, a nyugat-afrikaitól független Ebola-járvány ütötte a fel a fejét a kontinens középső részén fekvő Kongói Demokratikus Köztársaság területén is, de ez utóbbi az egészségügyi szervezetek szerint nem súlyos járvány.

A magyar kormány civil és egyházi szervezetekkel fogott össze, hogy enyhítsen az Ebola-járvány fenyegette nyugat-afrikai országok gondjain. Az összegyűlt felajánlásokat Mikola István, a magyarországi Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikáért és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkára vette át a szervezetektől. Az államtitkár kijelentette: az Ebola-járvány következtében mára súlyos, globális vészhelyzet alakult ki, amely biztonságpolitikai szempontból is kockázatot jelent. A magyar külügytől Sierra Leone és Benin kért segítségét, így a minisztériumban megalakult egy munkacsoport, amely foglalkozik a segélyakciókkal, és a felajánlásokat eljuttatják a térségbe.

Kapcsolódók

Kimaradt?