Nigériában állítólag már nincs ebola-gyanús beteg

Miközben a Kongói Demokratikus Köztársaságra és Szenegálra is átterjedt a járvány, Nigériában, ahol korábban 21 ebolás beteg volt, most nincs fertőzött ember - jelentette be Goodluck Jonathan államfő kedd este Lagosban. Újságíróknak nyilatkozva az elnök méltatta azokat az erőfeszítéseket, amelyeket országának hatóságai tettek a fertőzés megállítására. Úgy vélte, Nigériában jól reagáltak a vírus megjelenésére. Hozzátette, hogy azóta további intézkedéseket tettek az esetleges újabb megbetegedések kezelésére, így nem érné őket felkészületlenül, ha a vírus ismét felbukkanna az országban.

A nyugat-afrikai ebolajárvány a közelmúltban nyolc emberéletet követelt Nigériában. Összesen huszonegyen betegedtek meg, de a többiek meggyógyultak - mondta el Goodluck Jonathan. Közülük mindazonáltal néhány embert - elővigyázatosságból - továbbra is megfigyelés alatt tartanak.

Az államfő egyúttal arra szólította fel az iskolákat, hogy a jövő héten kezdjék meg a tanítást. A vírus nigériai megjelenése miatt a hónap elejéről elhalasztották az iskolakezdést, de az elnök szerint ez a döntés most már felülvizsgálható. A tanárok szakszervezete az ebolára hivatkozva arra szólította tagjait, hogy egyelőre ne indítsák újra a tanítást, de Goodluck Jonathan most azt mondta, személyesen igyekszik majd elmagyarázni a szakszervezetnek, hogy el kellene kerülni a társadalmi konfliktus kialakulását.

Az ebolavírus ellen egyelőre nincs gyógyszer, csak tüneti kezelése lehetséges. A járvány vérrel és más testnedvvel terjed. A betegség tünetei közé tartozik egyebek közt a hirtelen felszökő láz, hasmenés, hányás és bizonyos esetekben belső vérzés. A vírus hatására összeomlik a szervezet véralvasztó képessége, fellép az elvérzés veszélye, majd a betegség végzetessé válik. Az Ebola-vírust a Kongó egyik mellékfolyója után nevezték el, ahol a kórokozót 1976-ban felfedezték.

Kapcsolódók

Kimaradt?