Orbán eltávolította Tőkés legnagyobb ellenfelét?

Orbán Viktor valószínűleg azért kérte fel Szász Jenőt a Nemzetstratégiai Intézetet létrehozására, mert a Magyar Polgári Párt elnöke számít Tőkés László és a vadonatúj zsebpárt, az EMNP legnagyobb ellenfelének – írja a Népszava.

A magyarországi napilap szerint Szász Jenőt felfele buktatta a kormányfő, felszabadítva az utat a volt püspök előtt, lehetővé téve a két párt egyesülését.

A lap emlékeztet arra, hogy Orbán a MÁÉRT budapesti ülését megnyitó beszédében még szót sem ejtett arról, hogy Nemzetstratégiai Intézetet készül létrehozni a kormány, a tanácskozás déli szünetében már hivatalában fogadta Szász Jenő egykori székelyudvarhelyi polgármestert, és egyben fel is kérte a Nemzetstratégiai Intézet megalapítására és vezetésére.

A MÁÉRT résztvevői is a miniszterelnökségi közleményből értesültek mind az intézet létrehozásáról, mind arról, hogy már felkért vezetője is van.szasz

AZ MPP komoly ellenfél az EMNP számára

A Népszava szerint erdélyi sajtókörökben a MÁÉRT ülése előtt már elterjedt Szász Jenő új megbízatásának híre, de annyira abszurdnak tűnt, hogy egyetlen lap sem bátorkodott leközölni. Ugyanis Szász az utóbbi időben egyértelműen kegyvesztett volt Orbánnál és Fidesz-körökben, egyetlen pártfogója Kövér László maradt, aki tavalyelőtt az MPP tiszteletbeli elnöki címét is elfogadta, a júniusi önkormányzati választások idején pedig a Nyírő újratemetéssel akarta segíteni barátját.

„Ám az, hogy Kövérnek – akár államközi konfliktust is előidézve – Orbán megengedte a Szász melletti kiállást és nyílt kampányolást, jelezte, hogy a polgári vezetőt egyelőre tarsolyban tartják, minden eshetőségre felkészülve. A júniusi választásokon azonban kiderült, hiába pénz, paripa, fegyver és magyar állampolgársági ügyintézést segítő Demokrácia Központok Tőkés László és Néppártja mögött, Szász 2004-től létező MPP-je jobban beágyazódott, komoly ellenfél a néppártiak számára” – írja a lap, emlékeztetve arra is, hogy a két erdélyi „Fidesz-zsebpárt” összesen szerzett egy százalékot júniusban, de úgy, hogy hajszálnyival Szászék vezettek.

Szász „eltakarításával” nőnek Tőkés esélyei

A közvélemény-kutatások továbbra is azt mutatják, hogy a két ellenzéki párt nem tud újabb szavazatokat elvonni az RMDSZ-től, csupán egymással versengenek, egyben kiábrándulást okozva a "jobboldali összefogást" sürgetők táborában. „Szász eltakarításával Tőkésnek megnőnek az esélyei, ugyan nem a parlamenti bejutásra, hanem az RMDSZ pozícióinak gyengítésére: az országos egy százalék, az erdélyi magyarság 15 százalékának támogatásán túlmenően akár a bizonytalanok, a korábban távol maradók közül is szerezhet híveket” – állapítja meg a cikkíró, aki szerint az MPP hétvégi kongresszusán Szász minden bizonnyal lemond, mert nem lehet egyszerre vezető köztisztviselő Budapesten és pártelnök Erdélyben.

A Népszava úgy tudja: a szerdai felkérés nem új. Információik szerint a tusványosi tábor idején ajánlották fel Szász számára az intézet létrehozását, de mindeddig valamiért vonzóbbnak találta a pártelnökséget. „Azt viszont ő is tudja, hogy ha pártja elveszíti Budapest (anyagi) támogatását, úgysem tud indulni a választásokon, hiszen egy százalék alatti formációként nincs román finanszírozása” – szögezi le a lap.

Kimaradt?