Rendőrökkel végzett egy pokolgép a Sínai-félszigeten

Legkevesebb hat egyiptomi rendőrrel végzett kedden egy út szélén elhelyezett robbanószerkezet a Gázai övezettel közös határ közelében.

A pokolgép akkor lépett működésbe, amikor Rafah város körzetében egy páncélozott járművekből álló konvoj haladt el mellette. A merényletben két ember megsebesült. A járművek a rendőrség és a hadsereg egy közös terrorellenes műveletének keretében tartózkodnak a térségben. 

Legutóbb épp két hete tizenegy rendőr vesztette életét ugyanígy. Akkor az Anszár Beit al-Makdisz (Jeruzsálem Védelmezői) nevű terrorcsoport jelentkezett a merénylet elkövetőjeként.

Mohamed Murszi iszlamista elnök tavalyi megbuktatása óta fokozódott a különböző szélsőséges csoportok jelenléte a Sínai-félszigeten, ahol azóta Kairó véres hadjáratot folytat a fegyveresek ellen. A dzsihadista szervezetek közül a legismertebb az Anszár Beit al-Makdisz, amely az utóbbi hetekben legkevesebb kilenc ember brutális lefejezésével hívta fel magára a figyelmet. A kémkedéssel vádolt beduinok meggyilkolását a radikálisok felvették, s a videókat a világhálón terjesztették. 

Az egyiptomi fegyveres erők naponta jelentenek sikeresen végrehajtott akciókról a félsziget nyilvánosságtól elszigetelt észak-keleti részén, s az illetékesek mindig hangsúlyozzák: mindent elkövetnek, hogy a helyi lakosságot ne érje kár a támadásokban. A régióból azonban időnként olyan szemtanújelentések szivárognak ki, amelyek szerint a biztonsági erők nemigen tudnak különbséget tenni civilek és terroristák között.

Kimaradt?