Megosztja a katalánokat a tervezett független népszavazás

Erősen megosztja a katalánokat az általuk november 9-re tervezett népszavazás, amelyen arról kellene dönteniük, hogy elszakadjanak-e Spanyolországtól, az ország spanyol nemzetiségű lakosságának többsége viszont elutasítja a referendum megtartását - összegezte az El Mundo című napilap a saját megrendelésére készített közvélemény-kutatás eredményeit hétfőn.

A referendumon (amelyet egyébként a spanyol kormány nem engedélyezett) két kérdést tennének fel a katalán választóknak: az egyik, hogy Katalónia állam legyen-e (most ugyanis autonóm közösségnek számít), a másik pedig, hogy az új állam független legyen-e Spanyolországtól. A felmérés készítői ugyanezeket a kérdéseket tették fel.

A válaszadók 41,3 százaléka akarja, hogy az északkelet-spanyolországi autonóm közösség állammá alakuljon, de közülük csupán 34 százalék gondolja úgy, hogy függetlenné is kell válnia Katalóniának. Vagyis az elszakadást a katalánok harmada támogatja. Ezzel szemben 39,5 százalék határozottan elutasítja mindkét lehetőséget. A megkérdezettek többsége szerint Katalónia önállóságáról a spanyolokkal közösen kellene dönteni.

 A közvélemény-kutatók megkérdezték a spanyol nemzetiségűek véleményét is: 60 százalékban azt válaszolták, hogy a kormány nem engedheti ennek a népszavazásnak a megtartását. A spanyolok 27,9 százaléka szerint ugyanakkor megtartható a referendum.

A spanyol közvélemény nagy része a kutatás szerint azon a véleményen van, hogy amennyiben az elszakadásról népszavazást rendeznek, abban mindenkinek, tehát a spanyoloknak is részt kellene venniük.

 Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök legutóbb egy hete adott hangot véleményének, miszerint jogellenes a tervezett referendum. Artur Mas katalán elnök viszont továbbra is tartja magát ahhoz, hogy november 9-én függetlenségi népszavazást kell tartani Katalóniában.

A központi kormány által nem engedélyezett népszavazás megtartása súlyos következményekhez vezethet, mivel azt a spanyol állam törvénytelennek tekintené azt, s ezért akár meg is foszthatja Katalóniát autonóm közösségi státusától.

Kapcsolódók

Kimaradt?