Az új spanyol ellenzéki vezető nem akar katalóniai népszavazást

Elutasítja a Katalóniában az autonóm közösség függetlenné válásáról novemberre tervbe vett népszavazást a spanyol ellenzék új vezetője, aki hétfő este támogatásáról biztosította Manuel Rajoy kormányfőt ebben a kérdésben. Pedro Sánchez, a spanyol szocialisták (PSOE) napokban megválasztott vezetője a néppárti (PP) miniszterelnökkel folytatott megbeszélése után kijelentette, egyetértenek abban, hogy a referendumra nem kerülhet sor, mert az törvénytelen.

A két politikus első hivatalos találkozóján a közgazdász Sánchez - pártjának eddig kevésbé ismert alakja - mindazonáltal hangsúlyozta, hogy alkotmányreformra, mégpedig olyan irányú változásra van szükség, amely egy föderálisabb berendezkedés felé mutat, és ezáltal elejét veszi az olyan területek elszakadási törekvéseinek, mint Katalónia és Baszkföld.

Sánchez a háromórás egyeztetés után elmondta, Rajoyjal csak kevés dologban értettek egyet. A szocialista politikus elsősorban a kormány drasztikus megszorító intézkedéseit bírálta, szerinte ezek ugyanis csak tovább rontottak sok család helyzetén és növelték a társadalmi egyenlőtlenségeket. Sánchez határozottan elutasította a terhességmegszakításra vonatkozó törvény, az adójogszabályok, valamint a spanyol választási törvény tervbe vett módosítását is.

Kimaradt?