Nagy-Britannia kiadta Abu Hamzát az Egyesült Államoknak

A brit hatóságok szombat hajnalban útnak indították az Egyesült Államokba Abu Hamza radikális iszlám hitszónokot és több társát, akinek kiadatását alig néhány órával korábban hagyta jóvá jogerős végzésével a londoni felsőbíróság.abuhamza

Hamzát az amerikai hatóságok egyebek között azzal vádolják, hogy a nyugati parti Oregon államban kiképző tábort próbált létesíteni az al-Kaida terrorhálózat megbízásából, emellett közreműködött egy másfél évtizeddel ezelőtti jemeni emberrablásban. A jemeni hatóságok túszmentő kísérletében annak idején négy nyugati fogoly - köztük három brit - meghalt.

Hamza szombati kiadatásával többévi jogi huzavona zárult le.

Az 54 éves, egyiptomi születésű Abu Hamza el-Maszrit - eredeti nevén Musztafa Kamal Musztafát -, aki házassága révén jutott azóta megvont brit állampolgárságához, még 2006-ban hét év fegyházra ítélték Nagy-Britanniában, egyebek mellett gyilkosságra történő felbujtás miatt.

Abu Hamza kiadatását azonban az amerikaiak is kérték, és ezt egy alsóbb fokú londoni bíróság 2008-ban jóváhagyta, Jacqui Smith akkori brit belügyminiszter pedig szignálta is a kiadatási rendeletet.

A prédikátor ügyvédei azonban megfellebbezték a döntést, azon az alapon, hogy az amerikai kiadatási kérelem egyes bizonyítékok szerint kínzással kicsikart tanúvallomások információira épült.abu-hamza

Ezután hosszas jogi procedúra kezdődött, amely végül eljutott a strasbourgi emberi jogi bíróságig. Az európai jogi fórum azonban a múlt hónap végén úgy döntött, hogy a kiadatásnak nincs akadálya.

Hamza ügyvédei még egy utolsó halasztási kísérletet tettek a londoni felsőbíróságon, ám ez a fellebbviteli fórum pénteken végleg lezárt minden további jogorvoslati lehetőséget, és úgy döntött, hogy a hitszónok - négy, Amerikában ugyancsak körözött társával együtt - kiadható az Egyesült Államoknak.

A brit belügyminisztérium a végzés kihirdetése után szinte azonnal intézkedett. Abu Hamzát és társait rendőrségi konvojjal a brit királyi légierőnek a kelet-angliai Mildenhallban lévő támaszpontjára szállították, ahol az amerikai igazságügyi minisztérium repülőgépe várta őket - a BBC értesülése szerint már kedd óta. A Scotland Yard a légitámaszponton átadta a gyanúsítottakat az amerikai igazságszolgáltatás illetékeseinek, és a repülőgép hajnalban elhagyta Nagy-Britanniát.

Amikor Abu Hamzát 2004-ben őrizetbe vették, londoni otthonában a Scotland Yard háromezer audio- és hatszáz videokazettát talált. Ezeken hallható volt egyebek mellett, amint Hamza felszólítja híveit: ha szükséges, "konyhakéssel vagy akár patkányméreggel" is irtsák a hitetleneket. Prédikációin elhangzott az is, hogy Hitler a zsidók megérdemelt "isteni büntetése" volt.

Hamza lakásán találtak egy jegyzetfüzetet is, amelyben támadási célpontként volt megjelölve a londoni parlament híres óratornya, a Big Ben, valamit a párizsi Eiffel-torony és a New York-i Szabadság-szobor is.

A félszemű és félkezű - hiányzó keze helyén egy hatalmas kampóban végződő művégtagot viselő - Hamza az észak-londoni Finsbury Park mecsetjének vallási elöljárója volt, de gyújtó hatású prédikációi miatt a mecsetet fenntartó iszlám alapítvány már 2003-ban eltávolította.

A londoni mecset közösségének tagja volt egykor több öngyilkos merénylőjelölt is, köztük az azóta életfogytiglani börtönre ítélt Richard Reid, aki 2001 decemberében a cipőjébe rejtett robbanóanyaggal próbált elpusztítani egy Párizsból Amerikába tartó repülőgépet, és Zacarias Moussaoui, aki az FBI szerint a 2001. szeptember 11-i merényletsorozat részvevője lett volna, ha előbb őrizetbe nem veszik.

Kimaradt?