Buszvezetők versengésébe halt bele 19 ember

Az egymást leelőzni próbáló egyiptomi mikrobuszok egy esküvői autókonvojhoz tartoztak. 28 embert szállítottak összesen. Legalább 19 ember meghalt, legtöbben közülük asszonyok és gyerekek.

Összeütközött és egy öntözőcsatornába zuhant két egymással versenyző mikrobusz hétfőn éjjel egy felső-egyiptomi gyorsforgalmi úton. A Luxor városa melletti balesetben legalább 19 ember vesztette életét - jelentette az egyiptomi média.

A luxori rendőrség igazgatója, Muntaszer Abú-Zeid szerint az egymást leelőzni próbáló mikrobuszok egy esküvői autókonvojhoz tartoztak. Az egyik sofőr elvesztette uralmát a járműve felett, amikor a szembejövő sávban hirtelen feltűnt egy ugyancsak gyorsan hajtó busz, és a mellette haladó busznak csapódott. 

A szerencsétlenül járt két mikrobuszban összesen 28 ember utazott. A sebesültek számáról nincsenek megerősített hírek, az eddigi értesülések szerint több utasnak nyoma veszett. Az eltűntek utáni kutatás a reggeli órák óta újra nagy erőkkel folyik, a sötétség miatt tartott pár órás szünet után - jelentették helyi források.

Az áldozatok többségében gyerekek és asszonyok voltak. A médiában megjelent képeken a két felfordult járműnek csak a kerekei látszanak ki a csatornából.

Egyiptomban tavaly mintegy 13 ezer ember vesztette életét közúti balesetekben. A rossz állapotban lévő utak és a közlekedési szabályok figyelmen kívül hagyása gyakran vezet halálos kimenetelű karambolokhoz.

 

Kimaradt?