Európa Tanács: „európai megoldást" kérnek Mikó-ügyben

Kalmár Ferenc András magyar országgyűlési képviselő hétfőn azt kérte az Európa Tanácstól (ET), győzze meg a román hatóságokat arról, hogy a Székely Mikó Kollégium kérdésére az európai normákkal és gyakorlattal összhangban álló megoldást kell találni.

kalmar2A KDNP-s honatya emlékeztetett, Románia az 1993-as ET-csatlakozással vállalta egyebek közt az elkobzott egyházi javak visszaszolgáltatását is. Utalt a Székely Mikó kollégium körül történtekre, és megállapította, hogy az ügy megkérdőjelezi a magántulajdonhoz való jog romániai érvényesülését, az ezzel kapcsolatos jogbiztonságot is.

Az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlésének Strasbourgban kezdődött ülésszakán a fideszes Braun Márton, a magyar delegáció vezetője a szeptember elején Siófokon tartott finnugor tanácskozásról számolt be, emlékeztetve arra, hogy az ilyen, négy évente megrendezett találkozók immár húsz esztendős hagyományra tekintenek vissza. A finnugor világkongresszus intézménye - mondta - a Szovjetunió összeomlását követte, azzal a céllal, hogy az Oroszország területén kis számban élő finnugor népek közt kapcsolatokat teremtsen, és előmozdítsa e népek újjászületését.

Ezen a hatodik kongresszuson szorgalmazták a szorosabb együttműködést, a finnugor népek demokratizálódásának előmozdítását, valamint az anyanyelv fokozott tiszteletben tartását - közölte Braun Márton.kalmar

A szocialista Harangozó Gábor arról szólt, hogy az Európa Tanács nem csupán 47 tagország, hanem egyben az értékek közössége, az emberi jogok, a demokrácia és a jogállamiság érvényesülésének figyelemmel kísérője is. Úgy vélekedett, hogy egyre gyakrabban tapasztalható az írott normák megsértése, illetve a normák leírt szövegének olyan torzítása, amely ellentmond a normák szellemének.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az EU is érzékeli ezt a problémát, és José Manuel Barroso bizottsági elnök az unió helyzetéről elmondott szeptember 12-i beszédében kitért a jogszerűség és demokrácia hatékonyabb védelmének szükségességére. Harangozó Gábor javasolta, hogy az Európa Tanács ajánlja fel szakértői támogatását az Európai Uniónak a jogállamisággal és a demokratikus alapértékekkel kapcsolatos kérdésekben.

Kimaradt?