Grúzia: Szaakasvili elismerte vereségét

Miheil Szaakasvili grúz elnök keddi televíziós nyilatkozatában elismerte, hogy pártja vereséget szenvedett a parlamenti választásokon.gruzia

„A demokrácia győzött” – jelentette ki az államfő. „Világos, hogy a Grúziai Álom többséget szerzett” - tette hozzá. Bejelentette, hogy pártja, az Egyesült Nemzeti Mozgalom ellenzékbe vonul.

A szavazóhelyiségek negyedében dolgozták fel eddig a szavazatokat, ennek alapján a Bidzina Ivanisvili vezette ellenzéki koalíció, a Grúziai Álom jelentős előnnyel (53:42) vezet.

Tbilisziben az ellenzék több ezer híve ünnepelt az éjszaka az utcákon. Zászlós felvonulásokat rendeztek, az autók dudáját nyomogatták, mint akik biztosak a győzelemben. Incidensekről nem érkezett hír.

Orbán Viktor miniszterelnök két nappal a választások előtt látogatta meg Szaakasvili elnököt, akivel közösen átadta Grúzia új nemzetközi repterét.

Az ösztöndíjjal a Columbia Egyetemre járó, és egy New York-i székhelyű ügyvédi irodánál is dolgozó Miheil Szaakasvili a Nyugat felé fordította Grúziát, miután a 2003-as, vértelen „rózsás forradalom” egyik vezetőjeként megdöntötte Eduard Sevardnadze elnök – korábban a Szovjetunió utolsó külügyminisztere – hatalmát. 2004 januárjában 36 évesen, a szavazatok 95 százalékával lett Grúzia elnöke, majd – ahogy a törvény előírja – 2007-ben lemondott, hogy 2008-ban újraválasszák.

Kimaradt?