Corlăţean és Martonyi: partnerek maradtunk

Magyarország és Románia folytatja és tovább akarja fejleszteni partnerségi együttműködését, ebben egyeztek meg Titus Corlăţean román kollégájával - közölte Martonyi János külügyminiszter hétfői budapesti megbeszélésük után.

„Érzékeny szakasz" a kapcsolatokban

A Titus Corlăţeannal közös sajtótájékoztatón a magyar külügyminiszter kiemelte: az elmúlt hónapokban "érzékeny szakaszba kerültek" a két ország kapcsolatai, emiatt "többen éreztük úgy, hogy veszélybe kerülhetnek" az utóbbi években elért eredmények. Magyarország és Románia kapcsolataiban azonban továbbra is a közös érdekeknek kell meghatározóknak lenniük - jelentette ki.corlatean-martonyi

Mindez nem jelenti azt, hogy a két ország között ne lennének vitás kérdések - amelyek gyakran a nemzeti kisebbségekkel függnek össze -, de abban egyeztek meg, hogy ezekre párbeszéd útján keresik a megoldást - tette hozzá.

Titus Corlăţean emlékeztetett arra, hogy a két ország tíz éve írt alá stratégiai partneri nyilatkozatot, és "minden viszonylatban" meg kell erősíteni ezt az együttműködést Magyarország és Románia között. A román külügyminiszter javaslatot tett arra, hogy a nyilatkozat aláírásának évfordulójáról ünnepélyes keretek között emlékezzenek meg. A stratégiai partnerségi nyilatkozatot 2002. november 29-én írták alá.corlateanelmenoben

A román fél érzékenységét is vegyék figyelembe

Titus Corlăţean kiemelte, a kisebbségeket illetően országa álláspontja változatlan: közösségeik fontos hidat jelentenek a két ország között. Éppen ezért a problémáikat kiegyensúlyozottan kell megközelíteni, hogy a kisebbségek megőrizhessék identitásukat - mondta. Megjegyezte: Bukarest továbbra is támogatja a magyarországi román közösséget.kerekasztal

Arra kérte Magyarországot, hogy a két ország nézetkülönbségeinek kezelésénél a román fél érzékenységét is vegyék figyelembe. Ősszel parlamenti választások lesznek Romániában - emlékeztetett, hozzáfűzve: ebben az időszakban a belpolitikai és a kisebbségügyi kérdéseket szét kellene választani.

Martonyi János azt mondta, a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos érzékenység kölcsönös, és Magyarország azt kéri, hogy a magyar közösség aggályait, igényeit "a mindenkori román kormány megfelelően vegye figyelembe".

Titus Corlăţean kifejtette: áttekintették a két ország politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatait. A román miniszter azt ajánlotta, hogy 2013 első felében közösen szervezzenek olyan fórumot, amelyen a két ország miniszterelnöke és a szaktárcák vezetői egyeztethetnek a gazdasági, energetikai, biztonsági, infrastrukturális, mezőgazdasági és európai kérdésekről.corlatean-orban

Kitért arra is, felajánlották Magyarországnak, hogy bagdadi nagykövetségük befogadja a magyar diplomatákat. Magyarország 2005-ben vonta ki diplomatáit Bagdadból az akkori biztonsági helyzet miatt, azóta a nagykövetség feladatait az ammani(jordániai) magyar külképviselet látja el.

Új határátkelőket nyitna Budapest

A román külügyminiszter hétfőn Orbán Viktor kormányfővel is találkozott. A kétoldalú megbeszélésről kiadott közlemény szerint a magyar kormány új magyar-román határátkelők megnyitását szorgalmazza annak érdekében, hogy az egymáshoz szorosan illeszkedő határ menti gazdasági régiók újra működőképesek legyenek.

Orbán Viktor miniszterelnök és Titus Corlăţean találkozóján részt vett Bogdan Aurescu román külügyi államtitkár, továbbá Martonyi János külügyminiszter, Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára, valamint Románia budapesti nagykövete is.

A találkozón a román fél köszönetet mondott Magyarországnak a Románia schengeni csatlakozásához nyújtott folyamatos támogatásért.

A tárgyalópartnerek kifejezték továbbá szándékukat, hogy a fontos európai kérdésekben - így a többéves pénzügyi keret, a kohéziós források, valamint a közös agrárpolitika ügyében - "a két ország közös érdekeit szoros együttműködésben képviselik".

Megállapították azt is, hogy Közép-Európa energiabiztonsága közös stratégiai érdeke a két államnak, ezért gyors előrehaladást szeretnének elérni az azeri-grúz-román-magyar együttműködéssel létrehozandó gázvezeték, az AGRI-, valamint a Nabucco West-projektben egyaránt.

Cikkünk frissül.

Kimaradt?