Sógor Csaba: árnyalódott a kép Magyarországról

Sógor Csaba RMDSZ-es néppárti európai parlamenti képviselő szerint mindenképpen hasznos volt, hogy Budapestre látogatott az EP állampolgári jogi szakbizottságának küldöttsége, mert így a szocialista és liberális képviselők árnyaltabb képet kaphattak Magyarországról, és láthatták, nem lehet mindig elhinni a "nemzetközi média vádjait".

Az Európai Parlament állampolgári jogi szakbizottságának küldöttsége hétfőn érkezett Budapestre, hogy tájékozódjon a magyarországi jogi változásokról. Juan Fernando López Aguilar (szocialista) és Rui Tavares (zöldpárti) képviselők szerdai sajtótájékoztatójukon azt mondták, nagyon hasznos, sikeres és informatív tárgyalásokat folytattak Budapesten.

„Teljesen más papíron tájékozódni"

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség képviselője az MTI-nek csütörtökön kifejtette, az EP-képviselők kérdéseiből kiderült, egészen más elképzeléseik voltak a magyarországi helyzetről, mint amit Budapesten tapasztaltak. Teljesen más papíron tájékozódni - tette hozzá.

Kiemelte, hogy a koppenhágai kritériumok betartását utólag is számon kellene kérni az uniós tagállamokban. Megjegyezte: Szlovákia a nyelvtörvénnyel, az állampolgári törvénnyel és Malina Hedvig ügyével, valamint Románia is "nyomósabb indokot" adott a vizsgálódásra.

Arra a kérdésre, hogy véleménye szerint miért mégis Magyarországon vizsgálódik az EP, úgy válaszolt, ennek a kormány kétharmados többsége és a gyors törvényhozás az oka, továbbá az, hogy a gazdasági válság idején soros elnökként egy volt kommunista ország került az Európai Unió élére.sogor csaba

Magyarország még nem zárta le a múltját

Mint mondta, a térségben Magyarország az egyetlen, amely nem zárta le a múltját, az "1956 utáni sebeket nem gyógyította be senki". Míg például a bolgár, a kelet-német, a román és a cseh társadalom igyekezett valamilyen módon lezárni a múltat, Magyarországon erre semmilyen lépést nem tettek - fejtette ki álláspontját.

Úgy fogalmazott, hogy a tárgyalások napirendjében nem szerepeltek kisebbségi szervezetek és egyházak képviselői a civil tárgyalópartnerek között, holott a kisebbségi jogok érvényesülését és az egyházügyi törvényt is bírálatok érték az unióban. Sógor Csaba nem tudja, hogyan állt össze a tárgyalófelek listája, mivel ő - mint mondta - csak "az utolsó pillanatban" került a delegáció tagjai közé.

A képviselő azt is furcsállta, hogy míg néhány civil szervezettel másfél órán át tárgyalt a küldöttség, Handó Tündével, az Országos Bírósági Hivatal vezetőjével például alig fél órát beszéltek.

Az EP 2012. február 16-ai állásfoglalásában felkérte az állampolgári jogi szakbizottságot, készítsen jelentést arról, hogy a közelmúltbeli magyarországi jogszabályi változások és az új alaptörvény összhangban állnak-e az európai szerződésekbe és az EU alapjogi chartájába foglalt alapjogokkal és értékekkel. A tényfeltáró küldöttség látogatása ennek a munkafolyamatnak a része.

Kimaradt?