Újraválasztották Thorbjorn Jaglandot, az Európa Tanács főtitkárát

Kedden újabb öt évre a norvég szociáldemokrata Thorbjorn Jaglandot választotta meg az Európa Tanács parlamenti közgyűlése a 47 tagállamot tömörítő páneurópai szervezet főtitkárának.

A norvég politikussal szemben egyedül a német liberális Sabine Leutheusser-Schnarrenberger indult a tisztségért. A választáson a tagállamok parlamenti képviselői közül 252-en adták le szavazatukat, 249 volt ezek közül érvényes, 156-an szavaztak Jaglandra és 93-an német kihívójára. Miután a norvég politikusnak sikerült az első szavazáson megszereznie a leadott voksok több mint felét, október 1-jétől megkezdheti újabb ötéves megbízatását a főtitkári poszton.

Jagland 2009 óta tölti be a tisztséget, ő az Európa Tanács 65 éves történetének 14. főtitkára, és az első, akit újraválasztottak a tisztségre. A norvég politikus a kilencvenes évek végén miniszterelnök, majd a kétezres évek elején külügyminiszter volt hazájában. Főtitkárrá való megválasztása előtt pedig a Stortingban, a norvég parlamentben elnökölt. Jelenleg ő a Nobel-békedíjat odaítélő bizottság elnöke is.

Kimaradt?