Magyarok tartottak magyar rabszolgákat Angliában

Magyar bűnszervezet tagjait ítélték börtönre Angliában, miután több tucat magyart kényszerítettek arra, hogy állatokhoz is méltatlan körülmények között éljenek – írja az Origo egy helyi médium, a Wakefield Express honlapján megjelent cikk alapján. A Leeds melletti Heckmondwike-ban élő 43 éves O. János a bűnszervezet vezetőjeként öt év börtönt kapott.

A bírósági tárgyaláson az derült ki, hogy O. János magyarokat csábított ki Angliába jól kereső munkát és szállást ígérve nekik. Amikor viszont megérkeztek az országba, szűkös és mocskos szállást kaptak, állandó fizikai fenyegetettségben éltek. Ha nem engedelmeskedtek, akkor O. megütötte őket, a bírság szerint rendszeresen bántalmazta áldozatait.

A rabszolgasorban lévő munkások Leeds környéki házakban éltek, volt olyan, amelyben 50-en zsúfolódtak össze. A ház egyik szabálya az volt, hogy O. Jánosnak nem lehet nemet mondani. A legtöbben féltek elmenekülni, a bíróságon egy nő azt mondta, hogy az életét féltette, mert O. azt mondta, hogy megölné.

Hetente akár 100 órát is kellett dolgozniuk, de mindössze 10 fontot (kevesebb, mint 4 ezer forintot) kaptak érte. A bíróság szerint O. legalább 60 ezer fontot (22 millió forintot) keresett rajtuk. Rajta kívül egy 25 éves, I. Ferenc nevű embert ítéltek el három évre, aki O. jobb kezének számított, ő fuvarozta a munkásokat.

A bűnszervezetet a Hope For Justice nevű, emberkereskedelem ellen harcoló civil szervezet segítségével kapták el. A szervezet vezetője szerint állatokkal nem bántak olyan mostohán, mint a fogvatartott magyarokkal, szerinte 30-40 magyar zsúfolódott össze egy két hálószobás lakásban. A cikkből nem derül ki, hogy összesen hány embert tartottak fogva.

Kimaradt?