Európa ifjúsága kezdi megtanulni Kolozsvár nevét

Kedd délután Winkler Gyula EP-képviselő jelenlétében tartottak kiértékelő beszélgetést az Európai Parlament legnagyobb ifjúsági rendezvényéről, a strasbourgi EYE 2014-ről és a kapcsolódó YO! Festről, ahonnan hétfőn érkezett haza az az ötvenhárom erdélyi fiatal, akik közül 21 az erdélyi képviselők meghívására, 32 pedig a Magyar Ifjúsági Központ pályázata révén jutott el Strasbourgba.

A rendezvényen ötezer fiatalt várt közel száz esemény (előadás, beszélgetés, fórum, játék, workshop, stb.) öt nagyobb tematikához kötődően: munkahelyteremtés, digitális forradalom, az EU jövője, a fenntartható fejlődés, európai értékek. Ezekkel kapcsolatban jelentések is születtek, amelyeket vasárnap az ülésteremben fel is olvastak, a jelenlévő fiatalok közül bárki hozzá is szólhatott ezekhez, de az EP-képviselők is kézhez kapják majd, és tárgyalni fogják a jelentéseket.

„Az az ötezer fiatal nem a politikumot képviselte, hanem az ifjúságot. A parlamenti képviselők is kaptak meghívást, de nem nekik kell megfogalmazni a fiatalok céljait, nekik képviselni kell azokat” - szögezte le Winkler Gyula, aki azt is hangsúlyozta: nem kampánygesztus volt részükről a strasbourgi kirándulás megszervezése, „a MIÉRT-tel meggyőződésből származó kapcsolatot ápolunk” - mondta a képviselő a Jakab Adorján MIÉRT-elnökhelyettes által moderált kerekasztal-beszélgetésen.

Borzási Sarolta, a Magyar Ifjúsági Értekezlet Külügyi kabinetjének tagja röviden így fogalmazta meg ottlétük célját: „Azért is volt fontos részt vennünk ezen a nemzetközi rendezvényen, mert itt is tehettünk valamit azért, hogy Kolozsvár felkerüljön Európa mentális térképére”. Amellett, hogy három napig látogatható volt a Kolozsvárt mint 2015 Európai Ifjúsági Fővárosát népszerűsítő sátor, kerekasztal-beszélgetést is tartottak arról különböző országokból érkezett érdeklődőkkel, hogy szerintük mit nyújthatna Európának Kolozsvár ifjúsági fővárosként, mi tehetné vonzóvá.

Itt számos fiatal – Franciaországból, Ausztriából, Olaszországból – bevallotta, hogy még egyáltalán nem hallott Kolozsvárról, de felkeltette érdeklődésüket a pezsgő ifjúsági élet, a számos kulturális, tudományos, művészeti program, amiről röviden beszámoltak a szervezők. „Szívesen részt vennék egy fiataloknak szervezett speciális idegenvezetésen, ahol a városnak az ifjúság által látogatottabb helyeit mutatnák be, láthatnám, hogyan élnek ott a fiatalok, mivel foglalkoznak, mit esznek, hova járnak, megismerni szubkultúrákat is” - mondta egy cseh lány. Többen egyetértettek abba, hogy örülnének a kedvezményes belépési lehetőségeknek múzeumokba és a városon kívüli kirándulásoknak is.

„Ne ijesszen meg senkit, hogy sokan nem hallottak még Kolozsvárról, az öt év óvoda után nem jöhet egyből az egyetem. Mi most kijártuk az óvodát, jelenleg a népszerűsítésnek van itt az ideje” - biztatta Winkler Gyula a fiatalokat.

Román anyanyelvűek is meg-megálltak a kolozsvári sátornál, nekik fontos volt elmagyarázni, hogy a sátor a magyar nyelvű reklámozását vállalta fel a többnemzetiségi városnak, magyar ifjúsági szervezetek képviseletében mint a KMDSZ, Karrieriroda, KMDT, KIFOR, MAKOSZ, Igen, tessék! Mozgalom – mondta Geréd Imre, az RMDSZ legfiatalabb helyi városi tanácsosa.

Művészeti pályázatot is írtak ki a nagyszabású rendezvényre, így szerepelhetett a Váróterem Projekt Sorsjáték című előadása is a programpalettán. A szerencsekerék, dobókocka, papírfecnik meghatározta szituációkban a sors döntötte el azt is, hogy milyen nyelven beszéljenek: összesen öt európai nyelven rögtönözték a rövid dialógusokat. A színészeknek és a közönségnek is külön kihívás volt, hogy a parlament egyik tanácstermében zajlott az előadás, mikrofonok, fülhallgatók, szavazóbillentyűk között, de ezt is sikerült optimálisan kihasználni.

Strasbourgba Sógor Csaba EP-képviselő indította útra a fiatalokat, a hazatérteket Winkler Gyula üdvözölte. A beszámolókat meghallgatva a képviselő megjegyezte: „Olyan mondatok hangzottak el itt, amelyek akár szlogenjeink is lehetnének, de nem csak szlogenek ezek, hanem mozgósító üzenetek: van súlya annak, amit csinálunk; ha nem vagyunk ott, nem hangzik el a mi történetünk. Lelkesülten megyek el innen, a további eredményes együttműködés reményében.”

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?