Péntekig vizsgálgatják a Kúrián a „kétharmados kerület” urnáját

A Kúriára szállították kedden délután a budapesti 15-ös egyéni választókerületben leadott érvénytelen szavazatokat - közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) az MTI-vel. A Kúrián az MTI érdeklődésére szintén azt közölték, hogy az NVI-től megkapták az érvénytelennek nyilvánított szavazólapokat, amelyek átvizsgálásával és újraszámlálásával a törvény szerint legkésőbb pénteken kell végezniük, és a döntést meghozniuk.

A szavazatokat azért kellett a Kúriára vinni a XVIII. kerületben lévő választókerületből, mert a legfőbb bírói testület április 19-ei határozatában elrendelte a budapesti 15-ös egyéni választókerület valamennyi érvénytelen szavazatának újraszámlálását.

Az ügy az követően került a Kúria elé, hogy a baloldali összefogás bírósági felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) április 16-án meghozott határozata ellen, amely a választókerületben érvénytelennek minősített összes szavazólap érvényességének vizsgálatát megtagadta.

Az NVB április 16-án ugyanakkor megvizsgálta a választókerület 10. számú szavazókörében az érvénytelen szavazatokat, a 40. számúban pedig az érvényeseket. Az újraszámlálás után nem változott a választás választókerületi eredménye, mert néggyel csökkent ugyan a különbség, de a Kunhalmi Ágnesre (MSZP-Együtt-PM-DK-MLP) leadott szavazatok száma így is 56-tal kevesebb, mint a mandátumot elnyerő Kucsák Lászlóé (Fidesz-KDNP).

Kucsák László a Magyar Nemzet internetes oldalának nyilatkozva elmondta: 394 érvénytelennek minősített szavazatról van szó. A fideszes politikus hozzátette, hogy az újraszámolástól a korábbi végeredmény megerősítését várják.

Kimaradt?