Romney kifigurázta a segélyre szorulókat és a latinokat

Támadhatóan nyilatkozott a szegényekről és a latinokról Mitt Romney republikánus elnökjelölt egy adománygyűjtő magánrendezvényen, amiről az amerikai médiumoknak hétfőn szivárogtattak ki egy titokban készített videofelvételt.romney

„A segélyre szorulók Obamára szavaznak"

A felvétel tanúsága szerint Romney kijelentette, hogy az amerikaiak 47 százaléka Obamára fog szavazni, "bármi történjen is", mert ezek az emberek a kormány segítségétől függenek. "Áldozatnak hiszik magukat, és azt gondolják, hogy a kormánynak kell gondoskodnia róluk (...), azt hiszik, hogy jogosultak az egészségügyi ellátásra, az élelemre és a lakhatásra" - mondta Romney az állítólag május 17-én, Boca Ratonban elmondott beszédében. Az elnökjelölt kijelentette: az ő feladata az, hogy "ne aggódjak ezekért az emberekért".

"Sohasem fogom meggyőzni őket arról, hogy vállalják a személyes felelősséget, és törődjenek a saját életükkel" - mondta Romney, aki hangsúlyozta, hogy ehelyett az 5-10 százaléknyi gondolkodó függetlent kívánja megcélozni a politikai centrumban.

„Esélyesebb lennék, ha apám hispán lenne"

Romney azzal is elviccelődött, hogy sokkal nagyobb eséllyel pályázhatna a Fehér Házra, ha az apja történetesen latin származású lenne, nem pedig olyan amerikai szülők gyerekeként látta volna meg a napvilágot, akik Mexikóban teljesítettek (mormon) térítő missziót. „Tréfálok, amikor ezt mondom, de mégis segítene, ha latin volnék" - jelentette ki a volt massachusettsi kormányzó.

Csökkent Obama előnye Romneyval szemben. Öt százalékpontra csökkent Barack Obama elnöknek a republikánus kihívójával, Mitt Romneyval szemben megszerzett előnye, amely a múlt héten, a demokrata országos konvenció után még hét százalékpont volt - derült ki a Reuters és az Ipsos hétfőn közölt, közös közvélemény-kutatásából. A mindössze 50 nappal a november 6-i választások előtt közölt felmérés szerint Obama 48:43 százalék arányban vezet Romney előtt. Múlt csütörtökön még 48:41 százalékos előnyt mértek a hivatalban lévő elnök oldalán.

A videó történetesen azon a napon szivárgott ki, amikor az elnökségre pályázó jelölt éppen a latin-amerikai származású vállalkozók kereskedelmi kamarájának (Hispanic Chamber of Commerce) ülésén elmondott beszédével próbálta meg megnyerni a spanyolajkú szavazók rokonszenvét, akik a Gallup intézet szerint 64:27 arányban Obamához húznak.

Obamáékat „sokkolták" Romney gondolatai

Az Obama-kampánystáb hétfőn "sokkolónak" minősítette a becslések szerint 190-250 millió dolláros magánvagyonnal rendelkező Romneynak e beszédét, amelyet tehetős szponzorok előtt mondott el. Romney stábja szerint a republikánus elnökjelölt a kiszivárgott beszédben csak abbéli aggodalmát akarta kifejezni, hogy Obama Amerikájában a gazdaságban egyre többen szorulnak állami támogatásra. A republikánus elnökjelöltnek a magánadományozókkal való találkozói keddtől nyilvánosak lesznek kiválasztott tévék kamerái számára.

Romney azt is elmesélte, hogy a Bain Capital vezérigazgatójaként egyszer felkeresett egy olyan, 20 ezer munkásnőt foglalkoztató kínai gyárat, amelyet megvásárolt a vezetése alatt álló tőkebefektető cég. Leírta, hogy az alkalmazottak túlnyomórészt 18-23 éves nők voltak, akik a kelengyéjükre gyűjtögettek, munkásszálláson éltek, és a gyárat szögesdrótkerítés vette körbe. A kínai vezetők szerint a kerítés nem a szökéstől védett, hanem inkább arra szolgált, hogy távol tartsa azokat, akik be akartak jutni, hogy munkát szerezzenek.

"Az életed 95 százalékban el van rendezve, ha Amerikában születtél" - idézte a kínai gyárban látottakkal kapcsolatban Romney a Bain egyik partnertét, aki vele együtt ment el a látogatásra.

A Tax Policy Center független kutatóintézet becslése szerint 2011-ben az amerikai háztartások 46 százaléka nem fizetett szövetségi adót. A közterheket nem fizetők száma ennél jóval kevesebbre, 18 százalékra tehető, mert a nagy többség bére után a munkáltató fizetett járulékot.

Kimaradt?