banner_rtaOjPsr_970x250.png
banner_GInwbUkj_728x90 (1).png
banner_h7zf3gRj_300x250 copy.png

Hivatalos: nem marad külügyminiszter Martonyi János

A mostani kormányzati ciklus végén távozik a külügyi tárca éléről Martonyi János. A külügyminiszter ezt az Origónak és az InfoRádiónak mondta el egy keddi konferencián.

"A külügyi szolgálatot a kormány leköszöntével befejezem" – fogalmazott az Origónak a 70 éves külügyminiszter. Korábban is beszélgetett már Orbán Viktorral arról, hogy nem vállal több ciklust, most azonban nem folytatott négyszemközti beszélgetést a kormányfővel – tette hozzá.Fotó: Túry Gergely/hvg.hu

Martonyi azt is mondta: nem titok, hogy nem kívánja folytatni, szerinte ezt már lehetett tudni. A miniszter arra utalt, hogy az előző ciklus közben is olyan találgatások is jelentek meg, hogy 2010-ben csak két évre vállalta el a posztot. Az elmúlt hetekben pedig több lap is arról írt, hogy Martonyi János a harmadik Orbán-kormánynak már nem szeretne a tagja lenni.

Az InfoRádió weboldalán megjelent hír szerint a magyar diplomácia távozó irányítója megtiszteltetésnek tartja, hogy nyolc évig – az első és a második Orbán-kormány idején – vezethette a Külügyminisztériumot.

Kimaradt?