A venetói szakadárok házikészítésű páncélossal foglalták volna el Velencét

Az olasz Veneto tartomány függetlenségéért "harcoló" huszonnégy személyt vettek őrizetbe szerda reggel és további huszonhét ellen indult vizsgálat terrorizmus és a demokratikus rend megdöntésére irányuló szervezkedés, valamint fegyvergyártás címén.

Az olasz csendőrség egy házilag épített páncélost is lefoglalt.

A hatóságok bejelentése szerint a csoport tagjai a járművel a velencei Szent Márk téren levő harangtornyot akarták elfoglalni. Ahogyan 1997 májusában történt, amikor egy másik, a Velencei Köztársaság függetlenségéért küzdő nyolcfős csoport szintén egy saját készítésű páncélossal elfoglalta a műemléket.

A most őrizetbe vett személyek az északkelet-olasz Venetóban és az ezzel szomszédos tartományokban élnek. A csendőrség szerint egy olyan, a venetói autonómiát hirdető szervezet tagjai, amely minden eszközzel a tartomány önállóságát akarja elérni.

Veneto függetlenségéről március 16-21. között tartottak internetes felmérést, amelynek semmilyen jogi következménye nem volt. A felmérés szervezőinek tájékoztatása szerint a 3,8 milliós tartományban 2,3 millióan szavaztak és közel nyolcvan százalékuk igent mondott az Olaszországtól való elszakadásra. Mint később kiderült, a részvételi adatokat meghamisították.

Veneto 1866-ban népszavazással lett Itália része. A függetlenségről rendezett online véleménynyilvánítást a Veneto autonómiáját szorgalmazó civil és politikai szervezetek kezdeményezték, közöttük az európai parlamenti választásokra készülő Északi Liga pártja, amely a nyolcvanas évektől sürgeti Észak-Itália elszakadását az "adófaló" Rómától.

Kimaradt?