Szülőföldön magyarul, boldogan - ez a VMSZ programjának lényege

A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) gazdaságélénkítő és területfejlesztési programjának célja, hogy a vajdasági magyarság szülőföldön való boldogulását és megmaradását segítse - foglalta össze a program lényegét Újhelyi Ákos, a párt vajdasági tartományi képviselője kedden az MTI belgrádi tudósítójának. A legnagyobb délvidéki magyar párt politikusa kiemelte: a VMSZ választási programjának első helyén szereplő terv a magyarországi Wekerle-tervhez kapcsolódik, amely a magyar gazdaság Kárpát-medencei léptékű növekedési stratégiája, és amely - a magyar kormány megfogalmazása szerint - a környező országokat partnerként kezeli, a külhoni magyarokra pedig stratégiai partnerként tekint.

A VMSZ szóban forgó terve a mezőgazdaságra, a turizmusra, a kereskedelemre, a munkahelyteremtésre, illetve a kis- és középvállalkozások fejlesztésére fókuszál.

A program elsődleges célja az, hogy a magyarságot a szülőföldjén tartsa - részletezte Újhelyi -, hosszú távon azonban az is, hogy a már elvándoroltakat visszahívja. Mint magyarázta, munkahelyek teremtésével valós esély van arra, hogy aki a jobb élet reményében külföldön vállalt munkát, az visszajöjjön a Délvidékre. Szerinte a család és a közös nyelv is a szülőföldön való boldogulás mellett szól. Elmondta: tapasztalatai szerint a vajdaságiak számára nem elsődleges fontosságú a magas fizetés, inkább csak olyan bérekre vágynak, amelyekből a megélhetésüket tudják biztosítani.

Újhelyi hangsúlyozta: a VMSZ választási programjában célként szerepel az is, hogy a 2014 és 2018 közötti parlamenti ciklusban növeljék az országos költségvetésből a magyarlakta területekre fordított beruházások mértékét. A tartományi képviselő szerint a magyar párt - a március 16-i előre hozott parlamenti választásokat követően - az új kormány részeként sikeresebben valósíthatja meg az erre vonatkozó elképzeléseit. Amennyiben a párt a parlamenti többség része lesz - "és minden jel arra mutat, hogy ez megtörténik" -, akkor ezekért a célokért is küzdeni fog.

A VMSZ gazdaságélénkítő és területfejlesztési programját ért kritikákkal kapcsolatban kifejtette, hogy ezt korábban azért nem lehetett kidolgozni, mert Szerbia akkor még nem kezdte meg a csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval, és nem tudott volna olyan hatékonysággal részt venni az EU-s programokban, mint most, vagyis nem lett volna elég pénz a programban leírt célkitűzésekre. "Komolytalan lett volna olyan programot írni, amelyre nincsenek források" - szögezte le.

Kimaradt?