Magyarázkodnia kell Izraelben a magyar nagykövetnek

Bekérették az izraeli külügyminisztériumba a tel-avivi magyar nagykövetet csütörtökön. Nagy Andor tájékoztatása szerint az izraeli fél az antiszemitizmus erősödése miatt aggodalmát fejezte ki, ugyanakkor elismerte a magyar kormány által 2010 óta megtett lépéseket.

Nagy Andor nagykövetet Rafi Sultz helyettes államtitkár fogadta. Az izraeli fél kifejezte mély aggodalmát több antiszemita esemény és magyar politikusok súlyos kijelentései miatt, és komoly kételyeit fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a magyar társadalom kész igaz és bátor módon szembenézni a múlttal - értesült az Nrg, a Mááriv című izraeli újság honlapja.

"Ez egy olyan esemény, amely elég gyakran megtörténik a diplomaták életében" - mondta Nagy Andor tel-avivi nagykövet az MTI-nek minisztériumi bekéretéséről. A fogadó ország így szokott bizonyos információkat közölni, illetve kérni az adott országok nagyköveteitől - tette hozzá. "A beszélgetésen kifejezték azokat az aggályaikat, amelyeket a Mazsihisz is megfogalmazott a miniszterelnök úrnak írt levelében: a holokauszt-emlékév kapcsán a Sorsok Házának a koncepciójával, illetve megvalósításával kapcsolatos aggodalmaikat, kifogásolták a Veritas Intézet igazgatójának kijelentését, és a Szabadság téren felállításra kerülő, a német megszállást szimbolizáló emlékmű kérdését" - mondta a magyar nagykövet.

Az izraeli külügyminisztérium helyettes államtitkára elismerte a magyar kormány által 2010 óta megtett lépéseket, de az antiszemitizmus erősödése miatt aggodalmát fejezte ki, kitérve a választásokon induló neonáci párt ügyére is - mondta a nagykövet. "Közölték, hogy a helyi zsidó szervezetek tájékoztatása alapján úgy vélik: kísérlet zajlik Magyarország holokausztban játszott szerepének a relativizálására" - idézte fel Nagy Andor.

A nagykövet a helyettes államtitkárnak elmondta, hogy milyen fontos lépések, jogszabályi és tantervi változások történtek Magyarországon a 2010-es kormányváltás óta az antiszemitizmus és a gyűlöletbeszéd elleni küzdelemben, és arra kérte az izraeli felet, hogy "Magyarországot ebben partnerüknek és ne ellenfelüknek tekintsék". Nagy Andor végül arra kérte az izraeli külügyminisztérium illetékesét, hogy várják meg Orbán Viktornak az üggyel kapcsolatos állásfoglalását.

Kimaradt?