Román munkavállalók: Andor figyelmeztette a briteket

Az európai integráció és az egységes piac egyik sarokkövének nevezi az új év első napján, hajnalban kiadott nyilatkozatában a személyek szabad mozgáshoz fűződő alapjogát Andor László foglalkoztatáspolitikáért felelős uniós biztos, üdvözölve, hogy éjféltől a román és a bolgár munkavállalók is minden korlátozás nélkül vállalhatnak munkát az Európai Unió összes tagállamában.

A két ország 2007. január 1-jén lépett be az EU-ba, a korábban csatlakozott országok pedig legfeljebb hét évig korlátozhatták a román és bolgár állampolgárok szabad munkavállalását. Erre a továbbiakban csak szélsőséges esetben lesz lehetőség. Andor közleményében ugyanakkor rámutat, hogy a románok és bolgárok eddig is szabadon utazhattak és telepedhettek le más országokban, így már mintegy 3 millióan élnek más tagállamokban, s nem tartja valószínűnek, hogy a korlátozások feloldása után jelentősen növekedne a kivándorlás. Andor emlékeztet: 19 ország már korábban feloldotta a korlátozásokat.

"A szabad mozgáshoz való jog az, amit az emberek leginkább azonosítanak az uniós állampolgársággal" - írja közleményében a magyar biztos.  Andor rámutat, hogy ez alkalommal a korlátozások olyan időszakban érnek véget, amikor sok országban kiigazítások zajlanak, és magas a munkanélküliség.

"A nehéz időkben az EU polgárai gyakran könnyű célpontot jelentenek. Néha úgy állítják be őket, mintha elvennék a munkát a helyiektől, máskor éppen ellenkezőleg, olyan képet festenek róluk, mintha nem dolgoznának, és visszaélnének a szociális juttatásokkal" - húzza alá a foglalkoztatáspolitikai biztos.

 Ezzel szemben a biztos szerint az uniós munkavállalók hasznot hoznak azoknak az országoknak, ahol dolgoznak, jellemzően olyan állásokat töltenek be, ahol munkaerőhiány van, vagyis nem a helyiek elől veszik el a megélhetést, valamint általában fiatalabbak a fogadó ország lakosságánál, nagyobb az esélyük az elhelyezkedésre, és általában nettó befizetők az adott országban, vagyis többet fizetnek be az államkasszába, mint amennyit kivesznek belőle.

A bizottság elismeri, hogy helyi szinten, egy-egy térségben vagy városban adódhatnak problémák, ha hirtelen sok ember áramlik oda – húzza alá közleményében a biztos, mindazonáltal arra az álláspontra helyezkedik, hogy ennek megoldása nem lehet az, hogy a bevándorló munkavállalók útjába akadályokat gördítenek. A biztos rámutat, hogy erre a célra az európai Szociális Alap forrásai is felhasználhatók.

 Andor László szerint kulcsfontosságú, hogy a tagállamok betartassák saját törvényeiket, szavatolják, hogy senkit sem foglalkoztatnak a minimálbérnél kevesebbért, és az uniós munkavállalókat legálisan alkalmazzák.  "Szilárd meggyőződésem, hogy az európai munkaerő szabad mozgásának korlátozása nem ad választ a magas munkanélküliségre, és nem jelent megoldást a válságra" - szögezi le a foglalkoztatáspolitikáért felelős politikus.

Kapcsolódók

Kimaradt?