Káosz volt az Ázsiát Európával összekötő vadi új alagútban

Üzemzavar történt az Ázsiát Európával a Boszporusz-szoros alatt összekötő isztambuli vasúti alagútban szerdán, egy nappal azután, hogy ünnepélyes külsőségek közepette átadták a forgalomnak – tájékoztatott az MTI.

A Dogan hírügynökség jelentése szerint a csúcsforgalom idején árammaradás volt, így az alagútban közlekedő gyorsvasút utasai arra kényszerültek, hogy kiszálljanak a szerelvényből és gyalog tegyék meg az utat a sínek között, az Európát Ázsiától elválasztó tengerszoros, a Márvány-tengert a Fekete-tengerrel összekötő Boszpourusz alatt. Ez volt az első leállás az alagútban.

A hatóságok gyorsan intézkedtek, megszűnt az áramkimaradás és a gyorsvasút működése helyreállt.

A mintegy 14 kilométeres alagút a Marmaray nevet kapta. 1,4 kilométeres szakasza 60 méter mélyen van a tenger szintje alatt, aminek révén a világ legmélyebb vasúti alagútja. Naponta másfél millió utas haladhat majd át rajta, amitől azt remélik, hogy enyhül a zsúfoltság a Boszporuszt átívelő két hídon.

Építése 2005-ben kezdődött és négy éven belül el kellett volna készülnie, de csak mostanra készült el.

Kimaradt?