Vádat emelnek Malina Hedvig ellen, ha nem megy el a pszichiátriára?

Újabb idézést kapott Malina Hedvig, akit egy október 28-ra kitűzött pszichiátriai kivizsgáláson való részvételre szólítottak fel - erről számolt be az Új Szó című szlovákiai magyar nyelvű lap csütörtökön.

A pozsonyi lap szerint Malina Hedviget a főügyészség „a bíróság rendelkezésének semmibevétele miatti vádemeléssel fenyegeti” , ha nem jelenik meg a pszichiátriai kivizsgáláson, és ez esetben 1650 eurós bírság kirovását helyezi kilátásba.

Malina Hedvig ügyvédje, az idézés tényét az MTI-nek is megerősítő Roman Kvasnica nem árulta el, hogy védence eleget tesz-e az idézésben foglaltaknak, vagyis, hogy részt vesz-e a jövő héten esedékes pszichiátriai kivizsgáláson. "Az állami hatóságok folytatják egy bűncselekmény áldozatának kínzását. Nem elég, hogy hat év múltán sem mondták meg, mivel vádolják védencemet, hanem még újabb vádemeléssel fenyegetik. Ez hallatlan arrogancia és a törvények teljes semmibevétele" - mondta az ügyvéd az Új Szónak nyilatkozva.

A Nyitrán 2006 augusztusában megvert egykori diáklányt, most kétgyermekes családanyát a múltban már többször is elmeorvosi vizsgálaton való részvételre kötelezte az ellene hamis tanúzás vádjával eljárást folytató ügyészség, arra hivatkozva, hogy kiderítse, Malina Hedvig milyen elmeállapotban volt az őt ért támadás és az azt követő kihallgatások idején. Malina Hedvignek legutóbb október 8-án kellett volna részt vennie egy ilyen szakértői vizsgálaton, ám azon nem jelent meg, amit pszichiátere azzal indokolt, hogy a vizsgálat a nőnél a poszttraumás stressz-szindróma kiújulását idézheti elő. Ezt az indoklást az ügyész nem fogadta el, ezért idézte be ismét a kivizsgálásra a fiatalasszonyt, ezúttal október 28-ra.

Malina Hedvig ügye 2006. augusztus 25-én kezdődött, amikor az akkor 23 éves diáklányt Nyitrán két férfi megverte, vallomása szerint azért, mert magyarul beszélt. Robert Fico akkori kormányfő és Robert Kalinák belügyminiszter azonban nyilvánosan megvádolták őt azzal, hogy az eset nem történt meg, vagy nem úgy, ahogy azt elmondta, s ezért 2007 májusában hamis tanúzás vádjával a hatóságok eljárást indítottak ellene. Ez az eljárás máig nem zárult le, s ennek keretében indítványozta az ügyészség korábban és most is Malina Hedvig elmeorvosi kivizsgálását.

Ugyanakkor 2012 februárjában a szlovák kormány nyilatkozatban fejezi ki sajnálkozását Malina Hedvig ügye miatt. A közleményében a pozsonyi kormány elismerte, a panaszos ügyében bizonyos körülmények kétségeket vetnek fel azzal kapcsolatban, hogy sérülhettek a panaszosnak az általános emberi jogi charta által biztosított jogai.

Kapcsolódók

Kimaradt?