Vízágyúkkal verték szét a török egyetemisták tüntetését

A török rendőrség vízágyúkat vetett be Isztambulban a kormányt bíráló tüntetők ellen, Ankarában is erőszakosan oszlatták fel a tiltakozó egyetemi diákokból álló tömeget – jelentette a DPA német hírügynökség.

A hírügynökségek egy másik tiltakozómegmozdulásról is beszámoltak, amelyet Ankarában szerveztek a közel-keleti műszaki egyetem (ODTU) diákjai. Mintegy háromezer hallgató tiltakozott keddre virradó éjjel az ellen, hogy a városvezetés olyan autóút építését kezdte meg a múlt pénteken, amely az egyetem campusának területén halad majd át. A városi tanács hozzálátott az ott lévő fák eltávolításához. A fák kivágása ellen fellépő diákokat is vízágyúkkal és könnygázzal távolították el a helyszínről.

A városrendezési terv ellen tiltakoztak május 28-án az isztambuli Gezi parkban is, a környezetvédők a park tervezett átrendezése ellen foglaltak állást. A békésnek szánt demonstráció zavargásokba fulladt, a rendőrök akkor is erőszak alkalmazásával próbálták meg a tüntetést feloszlatni. A megmozdulás ezután már kormányellenes jelleget öltött. Május 31-én a rendőrség könnygázzal próbálta meg a tüntetést feloszlatni, legalább hatvan főt letartóztattak, a becslések szerint több mint ezren sérültek meg.

Kimaradt?