Gyilkosság miatt áll bíróság előtt Szegeden három ákosfalvi férfi

Egy mórahalmi gazda tavalyi meggyilkolása miatt áll bíróság előtt három erdélyi férfi. Az elkövetéssel vádolt két román állampolgár nem tett vallomást kedden a Szegedi Törvényszék előtt, a feltételezett tippadó pedig ellentmondásokba keveredett.

A vád szerint az analfabéta D. György és a korábban Romániában emberölés miatt 14 év börtönre ítélt társa, Zs. Viktor 2012. október 21-én éjjel ment a hatvanéves áldozat mórahalmi tanyájához. A gazdálkodásból élő férfit olyan súlyosan bántalmazták, hogy a helyszínen meghalt, majd átkutatták az épületet, és több mint kétszázezer forint készpénzt, valamint különböző értéktárgyakat vittek el.

A két férfi a bíróság előtt megtagadta a vallomástételt. A Tóth Tibor bíró által felolvasott korábbi vallomásaikból kiderült, mindketten a Maros megyei Ákosfalváról származnak, és egy ideje már Mórahalmon éltek, mezőgazdasági munkából tartották fenn magukat. D. György az áldozatéval szomszédos tanyán dolgozott, és néha át is ment hozzá.

A bűncselekmény napján vásárt tartottak a homokháti kisvárosban, a vádlottak pedig napközben italoztak. A gyilkossággal vádolt két férfi az eljárás során azt állította, a szintén Mórahalmon élő ákosfalvi ismerősük, a harmadrendű vádlott G. Samu beszélte rá őket, hogy rabolják ki az átlagosnál módosabbnak gondolt gazdát.

Az elkövetők késő éjjel a tanyához mentek, kihívták az áldozatot, lesből fejbe csapták egy feszítővassal, majd bántalmazták. A vádlottak vallomásaikban ellentmondtak egymásnak abban, hogy ki sújtott le először az áldozatra, és hányszor, milyen eszközzel bántalmazták őt.

G. Samu a törvényszék előtt azt állította, nem ő biztatta a rablásra két társát, sőt a terveiket hallva azzal fenyegetőzött, hogy a rendőrséghez fordul, de mégsem tett így. Azt elismerte, hogy a zsákmányt ő osztotta el hármuk között. Korábbi vallomásaiban azt is állította, nem tudott a bűncselekményről, a pénzt pedig azért vette el, hogy társai ne tudjanak megszökni a felelősségre vonás elől.

Kimaradt?