banner_066Zffpe_maszol_6fel_rmdsz-02.png
banner_VnNOCp39_maszol_6fel_rmdsz-01.png

Több százan haltak meg a pakisztáni földrengésben

A legfrissebb adatok szerint csaknem háromszázötvenen vesztették életüket a Pakisztán délnyugati részét a hét elején megrázó 7,7-es erősségű földrengésben, és ez a szám még mindig tovább emelkedhet - közölték a helyi hatóságok csütörtökön.

Mintegy 20 ezer lakóház dőlt össze. Legalább 348-an meghaltak, a sérültek száma pedig több mint ötszáz - mondta el a helyi katasztrófavédelmi hatóság vezetője, Abdul Latif Kakar.

A keddi földmozgás a Beludzsisztán tartománybeli Avaran körzetben okozta a legnagyobb pusztítást. Ez az ázsiai ország legszegényebb régiója, amely Pakisztán területének 44 százalékát, míg lakosságának pusztán 5 százalékát teszi ki. Avaran körzetben 305 a halálos áldozatok száma, a másik leginkább érintett térségből, Kesből 43 halálesetről érkezett hír. A földmozgás néhol teljes falvakat tett a földdel egyenlővé.

Pakisztán szükségállapotot hirdetett a földrengés sújtotta területeken, ahol a hadsereg is segíti a mentőcsoportokat. A túlélők utáni kutatás még mindig folyik, bár egyes településeket meglehetősen nehéz megközelíteni a kezdetleges utakon.

A keddi rengést a szomszédos Indiában és Iránban is érezték, az epicentrumtól 400 kilométerre található Gvadar pakisztáni kikötőváros közelében pedig egy üledékhegy emelkedett ki az Arab-tengerből. A szikladarabokkal kevert sártömegből álló képződménynek, amely a tudósok szerint a következő hónapok során el is tűnik, a helyiek a Zalzala Koh (Földrengés-hegy) nevet adták.

banner_Os8CxLFO_KUK_Webbanner_970x250_ANIM.gif
banner_9y4hN5Rx_KUK_Webbanner_728x90_ANIM.gif

Kapcsolódók

Kimaradt?