Házi őrizetbe helyezték Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnököt

Kiengedték a börtönből és házi őrizetbe helyezték a volt egyiptomi elnököt – jelentették hírügynökségek magyar idő szerint csütörtök délután. Hoszni Mubarakot helikopterrel egy kairói katonai kórházba vitték.

Az egyiptomi miniszterelnöki hivatal már szerda este közölte, hogy házi őrizetbe helyezik a 85 éves Mubarakot, miután elengedték a börtönből. A hadsereg helyettes parancsnoka a rendkívüli állapotra vonatkozó törvénnyel összhangban adott erre utasítást.

Egyiptomban múlt szerdán vezettek be rendkívüli állapotot, miután a biztonsági erők erőszakkal felszámolták az iszlamisták két táborát Kairó két forgalmas terén, ahol a Muzulmán Testvériség hívei Mohamed Murszi volt kormányfő elmozdítása miatt tartottak ülő tiltakozást. Az erőszakos fellépés miatt zavargások robbantak ki.

Egy kairói bíróság szerdán rendelte el a 2011 februárjában megbuktatott államfő, Hoszni Mubarak szabadlábra helyezését. Az ügyészség közölte, hogy nem fellebbez a döntés ellen.

Mubarak 1981-től 2011 februárjáig irányította az észak-afrikai országot, belügyminiszterével együtt tavaly életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték az egyiptomi "arab tavasz" során alkalmazott rendőri erőszakért és több száz tüntető haláláért. Az ítélet ellen mind az ügyész, mind a védelem fellebbezett, a másodfokú tárgyalást még nem tűzték ki. Mubarak ugyanakkor több mint két éve van már börtönben, vagyis letöltötte azt a maximális időt, ameddig valaki az őrizetbe vételtől a jogerős ítéletig fogva tartható Egyiptomban.

Kimaradt?