Vonatbaleset: elismerte a gondatlanságot a spanyol mozdonyvezető

Elismerte a gondatlanságot a 79 halálos áldozatot követelő, szerdai vonatszerencsétlenség okozásával vádolt spanyol mozdonyvezető. Az eljárást gondatlanságból elkövetett emberölés vádjával folytatják ellene, ennek ellenére feltételesen szabadlábra helyezték.

Az 52 éves Francisco José Garzónt a hét végén engedték ki a kórházból, ahol könnyebb sérülésekkel ápolták. A megbilincselt mozdonyvezetőt vasárnap este a szerencsétlenség helyszínén, Santiago de Compostelában egy vizsgálóbíró kihallgatta. A több mint egy órán át tartó kihallgatáson igazságügyi forrásokra hivatkozó, éjszakai médiajelentések szerint a mozdonyvezető elismerte, hogy gondatlanul cselekedett. A kórházban még nem volt hajlandó vallomást tenni.

A bírói kihallgatás után feltételesen szabadlábra helyezték a mozdonyvezetőt, miután a bíróság úgy ítélte meg, hogy nem áll fenn a menekülés veszélye. Francisco José Garzónnak ugyanakkor hetente jelentkeznie kell a hatóságoknál, az ország területét hat hónapon keresztül hatósági engedély nélkül nem hagyhatja el, és vezetői engedélyét ugyanilyen időtartamra bevonták.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?