Feszült hangulatúnak ígérkező EU-csúcs kezdődik csütörtökön

Az Európai Unió és az Egyesült Királyság közötti kapcsolatok állnak az uniós tagországok állam-, illetve kormányfői csütörtökön kezdődő, kétnapos csúcstalálkozójának középpontjában. Ezen kívül napirendre kerül az éghajlatváltozás, a koronavírus-járvány és az EU Afrikával való kapcsolatainak kérdésköre is.

A találkozó első munkanapján a tagállami vezetők áttekintik az Egyesült Királyság kilépéséről rendelkező megállapodás végrehajtását, valamint az EU és a brit fél közötti leendő partnerségről szóló tárgyalások aktuális állását, és megvitatják milyen előkészítő munka szükséges arra az esetre, ha a kereskedelmi kapcsolatokról az átmeneti időszak végéig, december 31-ig, nem születik megállapodás.

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke a tagállami vezetőknek címzett meghívólevelében felhívta a figyelmet, hogy a következő napok meghatározóak lesznek a tárgyalások kimenetét illetően, valamint hangsúlyozta, hogy "a megállapodás mindkét fél érdeke, de nem bármi áron."

A tanácskozáson szóba kerül az is, milyen eredményeket sikerült elérni annak a célkitűzésnek a teljesítésében, hogy az EU 2050-re klímasemlegessé váljon. A tagállami vezetők megvitatják az Európai Bizottság és az Európai Parlament által javasolt új célértékeket, amelyek 55 illetve 60 százalékos kibocsátáscsökkentést szorgalmaznak 2030-ig bezárólag.

A britek az EU-csúcs után döntenek a lépéseikről

Boris Johnson brit miniszterelnök közölte az Európai Unió vezetőivel, hogy a csütörtökön kezdődő kétnapos EU-csúcsértekezlet eredményeinek ismeretében dönt az Egyesült Királyság és az unió jövőbeni kapcsolatrendszerét érintő további brit lépésekről.

A Downing Street szerda éjjeli tájékoztatása szerint Johnson szerda este telefonon beszélt Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével és Charles Michellel, az Európai Tanács vezetőjével. A londoni kormányfői hivatal szóvivője szerint Johnson hangsúlyozta, hogy kívánatos lenne a megállapodás elérése, ugyanakkor hangot adott csalódottságának is amiatt, hogy az elmúlt két hétben nem sikerült jelentősebb haladást elérni.

Az Egyesült Királyság január 31-én kilépett az Európai Unióból. Távozásának napján 11 hónapos átmeneti időszak kezdődött, amelynek legfontosabb célja az, hogy időt biztosítson a megállapodásra a majdani kétoldalú kapcsolatrendszer feltételeiről. A december 31-én lejáró átmeneti időszak végéig a brit kormány mindenekelőtt átfogó szabadkereskedelmi megállapodást kíván elérni az EU-val. 

A jövőbeni kétoldalú kapcsolatrendszerről folyó tárgyalássorozat legutóbbi, kilencedik fordulója október 2-án érdemi eredmény nélkül befejeződött, és azóta nem hangzottak el konkrét bejelentések további hivatalos fordulók megtartásáról.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?