Kihallgatták Matteo Salvini volt olasz belügyminisztert a feltartóztatott menekülthajó ügyében

Matteo Salvini volt olasz belügyminiszternek, a Liga párt vezetőjének szombat délelőtt kellett ügyvédeivel Catania bíróságán jelentkeznie a tavaly nyáron feltartóztatott menekülthajó ügyében ellene indított per első előzetes tárgyalásán. Mások mellett Giuseppe Conte olasz miniszterelnököt is beidézte meghallgatásra a szicíliai miniszteri bíróság – jelentette az olasz sajtó szombaton.

Matteo Salvini a bírósági tárgyalást követő sajtótájékoztatóján kijelentette, elégedettnek érzi magát, mivel, mint mondta, kiderült, hogy „nem egyedül döntöttem, és szabályszerűen jártam el”. Hozzátette: a bíróság úgy határozott, a volt római kormány többi tagjának is nyilatkoznia kell a történtekről.Az első előzetes tárgyalás négy órán át tartott. Az eljárás a Gregoretti katonai hajóval érkezett migránscsoport tavaly júliusban történt feltartóztatását érinti.

A miniszteri bíróság úgy döntött, hogy az ügyben további üléseket tart, és tanúként meg kívánja hallgatni a miniszterelnök mellett a volt és jelenlegi kormány több tagját, közöttük a Salvini vezette Liga párt volt szövetségese, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) vezetőjét, Luigi Di Maiót, Luciana Lamorgese jelenlegi belügyminisztert, valamint Elisabetta Trenta volt védelmi minisztert és Danilo Toninelli volt közlekedésügyi minisztert, aki a kikötőkért volt felelős.

Giuseppe Contét, Danilo Toninellit és Elisabetta Trentát november 20-án hallgatják meg; Luciana Lamorgesét, Luigi Di Maiót és az EU-nál akkreditált olasz nagykövet Maurizio Massarit december 4-én.

Salvini szerint Olaszország szégyene ez a per

Matteo Salvini kifejtette, helyesnek tartja, hogy a bíróság meghallgatja utódját, Luciana Lamorgesét, mivel a migránsokkal érkező hajókkal szembeni eljárás a mai napig ugyanaz mint tavaly volt, amikor ő feltartóztatta a Gregoretti-hajót. Salvini úgy vélte, Olaszország szégyenletes képet nyújt az egész világ előtt azzal, hogy eljárást indított egy kormánydöntéseket végrehajtó miniszterrel szemben.

A politikus védőügyvédje, Giulia Bongiorno a Liga párt igazságügyi szakértője egy vélte, a bíróság elfogadta a védelem álláspontját, miszerint Salvini belügyminiszterként a kormánynak az Európai Tanáccsal egyeztetett migrációs eljárását követte, amelynek értelmében nem számít kötelezőnek a migránsok azonnali partra szállítása, erre ugyanis két hét áll rendelkezésre. „Salvini nem hagyta magára a hajót, és nem ejtette túszul a migránsokat” - szögezte le Bongiorno.

Bírósági források szerint az előzetes ülésen az ügyészség ismételten a Matteo Salvinivel szembeni eljárás lezárását szorgalmazta, azt hangoztatva, hogy a volt belügyminiszter nem követett el bűncselekményt. A Corriere della Sera napilap úgy tudja, a vádemelést egyedül civilszervezetek szorgalmazzák, akik a Gregoretti-hajóval érkezett migránsokat képviselik.

A La Repubblica szerint nehéz jogilag megmagyarázni, mi különbség van a tavaly nyáron egymás után érkező migránshajók között, miután egyik esetében vizsgálat indult Salvini ellen, más hajók esetében viszont nem. Elemzők rámutattak, hogy az illegálisan érkező bevándorlók feltartóztatása sem minősíthető szokatlannak. Hangsúlyozták, hogy a bírósági üggyel nem Salvini, hanem az olasz állam hitele forog kockán.

Salvini mellett és ellene is tüntettek szombaton

Matteo Salvini a bírósági meghallgatás után csatlakozott az épületnél rendezett, személye melletti szolidaritási tüntetéshez. A magasba emelt táblákon a Mindannyiunkat állítsatok bíróság elé! és Stop a migránsinvázióra! feliratok voltak olvashatók. A jobboldal szervezte megmozduláson Giorgia Meloni, az Olasz Testvérek (FdI) elnöke „A határok védelme az olaszokat védelmezi” transzparenssel vonult fel. Hangoztatta, hogy a baloldal politikai perrel támadja Matteo Salvinit.

Catania utcáit baloldali ellentüntetők is ellepték, akik Salvini arcképével dekorált vécépapír tekercsekkel bombázták a bíróságot védő rohamrendőröket. Egyesek a Liga pártzászlóját is felgyújtották.

Salvini védőügyvédje kerekesszékben távozott a bíróságról, miután a régi épület egyik márványdarabja ráesett a lábára. A Liga vezetője iróniával kijelentette: ezért most az igazságügyi miniszter ellen is emeljenek vádat.

Kapcsolódók

Kimaradt?