Nagyon „erős” kijelentést tett Hongkonggal kapcsolatban Washington

Hongkong többé nem autonóm terület - jelentette ki Mike Pompeo amerikai külügyminiszter szerdán kiadott közleményében, amellyel lényegében hivatalosan kimondta, hogy az amerikai kormányzat többé nem  tekinti autonóm területnek Hongkongot a legutóbbi kínai lépések nyomán.

Az amerikai diplomácia vezetője hangsúlyozta: „Peking katasztrofális döntése csak az utolsó azon cselekedetei sorában, amelyekkel alapvetően aláássa Hongkong autonómiáját és szabadságát". A tárcavezető emlékeztetett arra is, hogy Kína megszegte a hongkongi népnek a kínai-brit közös nyilatkozatban tett saját ígéretét is.

Pompeo leszögezte, hogy a minisztériumnak kötelessége Hongkong autonómiájának felmérése, és ő szerdán arról értesítette az amerikai kongresszust, hogy az amerikai kormányzat "továbbra nem garantálja az Egyesült Államok törvényei szerinti eljárást Hongkongra nézve ugyanolyan mértékben, ahogyan az amerikai törvényeket 1997 előtt alkalmazták". Az Egyesült Királyság 1997-ben adta vissza, 150 évig tartó brit ellenőrzés után, Hongkongot Kínának. "A tények alapján egyetlen józanul gondolkodó ember sem mondhatja ma azt, hogy Hongkong magas szintű autonómiát élvez Kínától" - szögezte le közleményében az amerikai külügyminiszter. Ezt a mondatát a közlemény kiadása után a Twitteren is megismételte.

Elemzők szerint a közlemény az amerikai politika jelentős elmozdulását és egyúttal azt jelzi, hogy az Egyesült Államok újabb intézkedéseket foganatosíthat Kína ellen. Donald Trump amerikai elnök kedden azt ígérte, hogy "erőteljes" válaszlépéseket tesz, amennyiben a pekingi parlament elfogadja a Hongkongban bevezetni tervezett, úgynevezett nemzetbiztonsági törvényt.     

A pekingi parlament múlt pénteken megkezdődött ülésszakán terjesztették elő azt a törvényt, amely betiltaná a lázadást, az elszakadási törekvések hangoztatását és a központi kormányzat ellen irányuló, "felforgatónak" minősített cselekményeket. A törvénytervezetet várhatóan csütörtökön fogadja el a kínai parlament, megkerülve a hongkongi törvényhozást. Az amerikai kormányzat az elmúlt napokban többször nyilvánosan is jelezte, hogy a törvény elfogadása esetén Hongkong autonómiája csorbulna, ez pedig következményekkel jár az amerikai-kínai viszonyra is.

Kapcsolódók

Kimaradt?