banner_MpsidwSE_970x250_Haromszek.jpg
banner_3lV7MYIa_300X250_Haromszek.jpg

London szelleme kísért az EU-költségvetési vitákon

Nagy-Britannia elhagyta ugyan az Európai Uniót, de a szelleme tovább kísért. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a 2021-2027-re érvényes költségvetési keret körüli, talán minden korábbinál élesebb viták.

„Vissza akarom kapni a pénzemet” – mennydörögte Margaret Thatcher brit kormányfő 1984-ben az Európai Gazdasági Közösség (a későbbi Európai Unió) tagállamainak Fontainebleau-i csúcstalálkozóján követelve, hogy az Egyesült Királyság a költségvetési hozzájárulásával összhangban részesüljön a közösségi pénzekből. A Vaslady agresszív fellépésének – masszív retiküllengetésének, ahogy a brit sajtó leírta – hatására bevezették a brit visszatérítést (angolul: rebate).

Ha valaki arra számított, hogy Nagy-Britannia uniós tagságának megszűnésével véget ér a „thatcherizmus” az EU-ban, a következő hét évre szóló büdzsét övező viták láttán csalódnia kellett. A „takarékos négyekként” emlegetett Ausztria, Dánia, Svédország és Hollandia, ha lehet, a Vasladynél is határozottabban „követeli vissza a pénzét”.

 

„A megosztottság megmaradt, ehhez nincs szükségünk Nagy-Britanniára” – állapította meg keserűen a francia elnök a költségvetési tárgyalások kudarcát kommentálva. Egy évtizeddel ezelőtt a pénzügyi válság, majd a menekültválság okozott viszályt, most pedig a büdzsé – tette hozzá Emmanuel Macron.

Mennyiből gazdálkodik az EU?

A legélesebb viták akörül zajlanak, hogy mekkora legyen a költségvetés főösszege – azaz mennyiből gazdálkodjon az EU 2021-2027 között –, mindenekelőtt a Nagy-Britannia kiválásával keletkezett költségvetési űr miatt.

A „takarékos négyek” miniszterelnökei már a kudarccal végződött február 20-21-i uniós csúcstalálkozó előtt – a Financial Times hasábjain közölt közös cikkükben – jelezték, hogy nem hajlandók mélyebben a zsebükbe nyúlni, konkrétan  nem fogadnak el a tagállamok bruttó nemzeti jövedelmének (GNI) egy százalékánál nagyobb költségvetést. Mellesleg nettó befizetőként igényt tartanak a források igazságosabb elosztására – nem utolsó sorban visszatérítésekre. Ezzel szemben a 17 államot – köztük Magyarországot és Romániát is magában foglaló – Kohézió Barátai csoport az Európai Parlament javaslatát támogatva a GNI 1,3 százalékával egyenlő büdzsét szeretne.

Az Európai Bizottság jóval „takarékosabb” – a GNI 1,11 százalékának megfelelő – javaslattal állt elő. Eszerint Németország éves hozzájárulása az uniós büdzséhez még mindig jelentősen, a jelenlegi 25,5 milliárd euróról 32,8 milliárdra emelkedne, a hollandoké pedig 5-ről 6,9 milliárdra nőne. Charles Michel, az Európai Tanács elnöke 1,069 százalékos tagállami hozzájárulást javasolt, de a nettó befizetők elképzeléseitől ez is annyira távol áll, hogy Angela Merkel német kancellár szerint beszélni sem érdemes róla.

Vannak olyan elképzelések is, hogy az EU büdzséjét ne tagállami hozzájárulásokból, hanem uniós bevételekből növeljék. Ez lényegében feltételezné uniós szintű adó(k) bevezetését. Ha elfogadnák, ez a megoldás véget vethetne a tagállamok közötti állandó – pontosabban hétévenként ismétlődő – költségvetési kötélhúzásnak.

Az uniós szintű adókra vonatkozóan számos javaslat megfogalmazódott. Az egyik szerint az egyszer használatos műanyagok után folyna be bizonyos összeg a közösségi kasszába, egy másik értelmében importvámot vetnének ki a környezetszennyező technológiákkal készült termékekre. Charles Michel javasolta továbbá a pénzügyi tranzakciók és a – szintén erősen szennyező – légitársaságok megadóztatását.

Észak-dél, kelet-nyugat, régi-új

A tagállamok között nemcsak a költségvetés nagysága kapcsán húzódnak mély ellentétek, hanem az uniós büdzsé elköltését illetően is.

A „négy takarékos” és Németország, nem utolsó sorban pedig maga a Bizottság is azon az állásponton van, hogy több forrást kell fordítani „új prioritásokra”, és kevesebbet a hagyományosnak számító kohéziós politikára és agrártámogatásokra. Az eredeti javaslat szerint az utóbbiakra egyenként nagyjából harmadát fordítanák az alapoknak, ami a hollandok és az osztrákok számára elfogadhatatlan, miközben a franciák például elképzelni sem tudják a farmereknek szánt pénzek csökkentését. Előbbiek nagyobb hangsúlyt fektetnének a határvédelemre és a 2015-ben kezdődött, máig megoldatlan menekültválság kezelésére, klímavédelemre, biztonságra, digitalizálásra és zöld átállásra.

A büdzsé elosztása terén a térképen is könnyedén ábrázolható a törésvonal, amely az úgynevezett új prioritásokat szorgalmazó északi, valamint a „régi szemléletet” képviselő déli és a keleti tagállamok között húzódik. Utóbbiak nevében Olaszország, Románia és Portugália saját (ellen)javaslatot dolgoz ki. Részletek egyelőre nem szivárogtak ki, Giuseppe Conte olasz kormányfő azonban indulásból leszögezte, hogy a „rebate” ideje lejárt Nagy-Britannia kiválásával.

Régi-új prioritás: a jogállamisági mechanizmus

A Tanács koncepciójának elutasításához hozzájárult az is, hogy több tagország túlságosan puhának tálalta Charles Michel javaslatát a jogállamisági feltételrendszert illetően. Több nyugati és északi kormány jelezte, hogy nem szavaz meg olyan büdzsét, amely nem köti a jogállamiság tiszteletben tartásához a közösségi alapok folyósítását. A Tanács javaslata értelmében az uniós kifizetések felfüggesztéséhez a tagállamok minősített többségének szavazata szükséges, miközben az Európai Bizottság korábbi, sokkal szigorúbb elképzelése az alapok megvonásának megakadályozását kötötte ugyanilyen arányhoz.

Az Európai Tanács elnöke az e heti plenárison tájékoztatja az uniós törvényhozókat a büdzsé elfogadásának kudarcáról. Egyelőre nem tudni, mikor kerül sor újabb csúcsra a témában. Időközben a tagállamok képviselői informális találkozókon próbálják közelíteni az álláspontjaikat a költségvetést illetően.

(Címlapi illusztráció forrása: Thinkstock Photos)

banner_TfWzz7sC_300x250-HU.jpg
banner_Y04tqfmE_970x250_HU.jpg

Kapcsolódók

Kimaradt?