Leszakadt egy híd Tajvanon, sérültek is vannak

Összeomlott egy híd Tajvan északi részén. A hídon éppen egy olajszállító teherautó haladt, amikor összedőlt. A zuhanó kamion három halászhajóra esett, írja az MTI.

Halálos áldozatokról eddig nem érkezett hír, a tűzoltóság szerint az egyik hajóban, amelyikre a teherautó zuhant, hat ember bennrekedt, a Formosa TV nevű tajvani televíziós csatorna pedig arról számolt be, hogy a hídon körülbelül öt ember volt az összeomlás pillanatában.

 

Tíz embert kórházba szállítottak, hatan közülük súlyos állapotban vannak. Az eltűntek keresésében – a tajvani haditengerészet emberei és egy katonai helikopter mellett – halászhajók is segítenek.

A baleset a Csendes-óceán partján fekvő Nanfankao településnél történt, egy nappal az után, hogy a Mitag tájfun végigsöpört a sziget egy részén. Egyelőre nem tudni, hogy a hétfői viharnak köze volt-e a hídomláshoz.

Az építmény 1998-ban azért épült az addig ott álló híd helyére, hogy nagyobb méretű halászhajók is átférjenek alatta, emellett pedig a környék turistalátványossága volt, miután ez volt az egyetlen acélból készült ívhíd az egész szigeten.

(Címlapfotó forrása: independent.co.uk)

Kapcsolódók

Kimaradt?